Bál az AIDS gyógyításáért, a homofóbia ellen
Az ezeregyéjszaka jegyében rendezték május utolsó szombatján Bécsben az Élet Bálját. Az összegyűlt szponzorpénzek a hagyományoknak megfelelően az idén is az AIDS betegek megsegítését szolgálják, a figyelem pedig a velük kapcsolatos egészségügyi és társadalmi kérdésekre összpontosult. Vidám mulatság formájában, rendkívül látványos külsőségek közepette, világszerte ismert személyiségek részvételével.
Vannak visszatérő vendégek, mint Bill Clinton, Sir Elton John és jönnek újak. A közéletben a promik között ma már szinte elvárás a jelenlét, az adakozás, a hozzájárulás az AIDS-kutatás költségeihez, a betegségben szenvedők megsegítéséhez. Az
ismert személyiségekhírnevének pedig jót tesz, ha a nagy nyilvánosság előtt tesznek hitet a homofóbia ellen. Az ő kiállásuknak is köszönhető, hogy a világ nyugati felén egyre elfogadottabb az egyneműek párkapcsolata, a HIV fertőzésből eredő betegség pedig visszaszorulóban van.Persze nem elhanyagolható tényező, hogy Bécs imádja a látványos rendezvényeket, amelyek megtartására oly alkalmas a Városháza előtti tér. Itt van elég hely a divatbemutatót és a fantáziadús jelmezekbe öltözött promik bevonulását szemlélő tömegnek. Maga a bál zárt rendezvény, csillagászati összegű – ám jótékony célt szolgáló – belépti díjjal. Évek óta több helyszínen rendezik a külön akciókat, a szintén sok pénzt hozó aukciót. A fődíj 150 ezer euróért kelt el, de valakinek százezret ért az erre az alkalomra készített különleges óra is. Ebből most kivételesen még egy példány készül: Bill Clinton vetett rá szemet, de valaki más vehette meg az eredetit. A másolatot már viheti árverés nélkül, ugyancsak százezer eurós árért.
A legjobb kosztümök fotói
ittláthatók.További cikkeket olvashat Ausztriáról a
Szervusz Ausztriahonlapon.