Az osztrák elnök Magyarországért tüntetett
A megkérdezettek 67 százaléka újraválasztaná elnöknek, ha Erwin Pröll ellenében ismét indulna a posztért. Jobban szóródnának a voksok, ha a többi párt is indítana jelöltet, de így is megszerezné a többséget. Kevés olyan egyértelműen nagyra becsült politikusa van Ausztriának, mint Heinz Fischer, akit egyébként többféle szál fűz Magyarországhoz is.
Az 1956 őszén készült fotón a Szabadságot Magyarországnak táblát magasba emelő fiatalember nem más, mint Heinz Fischer, Ausztria jelenlegi államfője. Akkortájt egyetemista volt, vezető funkciót töltött be a szociáldemokrata diákmozgalomban, illetve az egyetemi hallgatói tanácsban, s ahogyan társai közül sokan, ő is nagy szimpátiával követte a magyarországi forradalom eseményeit.
Információhoz bőven jutottak. A fotón Fischer mellett látható lány, a ma Kanadában élő Andrea Strasser volt az egyik hírforrás, pontosabban édesapja, aki parlamenti képviselőként többször megfordult akkoriban Magyarországon. Sőt egyik útjáról egy börtönből szabadult fiatal nővel tért vissza. Később feleségül vette, ő lett Andrea Strasser mostohaanyja, akitől az egyetemista barátok szintén sokat tudtak meg az akkori politikai helyzetről, a szereplőkről.
Heinz Fischer édesapja is politikus volt (1956-ig miniszter), ő is segített a tájékozódásban. Másrészt magyar nagymamája révén – akit csak hallomásból ismert - éltek rokonok Nyugat–Magyarországon, akik közül többen Ausztriában kerestek menedéket, s ugyancsak sokat meséltek. Később Fischer maga is segédkezett a traiskircheni táborban, ahol a leves osztása közben volt alkalom a beszélgetésre, a tájékozódásra.
Kíváncsi, hogy lett Heinz Fischerből elnök? Olvassa el a teljes történetet a
Szervusz Ausztia weblapján!