Az ország történetének legnagyobb adócsalása – 12 milliárdos a kár!
Szlovákiában őrizetbe vettek három gyanúsítottat, akik az ország történetének legnagyobb adócsalásának voltak részesei – közölte a SITA hírügynökség.
A besztercebányai Speciális Büntetőbíróság pénteken éjjel elrendelte minden idők legnagyobb adócsalása négy vádlottja közül háromnak letartóztatását.
Az ügyben a szlovák rendőrség tizennégy személyt vádolt meg adócsalással, jelentette be a pénteki sajtóértekezleten Ján Packa országos rendőrfőkapitány.
A vádlottak közül hárman 2006 elején hozták létre a bűnbandát, melyhez fokozatosan a többiek is csatlakoztak. A csoport, amely főleg a Kassai kerületben ténykedett, legkevesebb 44,8 millió eurós (több mint 12 milliárd forintos) jogtalan haszonra tett szert.
A kedd reggeli órákban kezdődött rendőrségi akcióba 61 rendőrt vetettek be A Pozsonyi és a Kassai kerületben végzett 20 házkutatás során 36 számítógépet, két szervert és rengeteg iratot foglaltak le. A hírügynökség úgy tudja, olyan sok bizonyítékot gyűjtöttek be, hogy elszállításukra teherautót kellett igénybe venni.