Az iráni bahá’í vezetőket 20 év börtönre ítélték
A legnagyobb iráni, nem-muszlim vallási kisebbség, a bahá’í hit mind a hét vezetőjét 20 évnyi börtönbüntetésre ítélték. Korukat nézve, ez életfogytiglani büntetésnek felel meg.
A hét személy ügyének tárgyalása hat rövid bírósági meghallgatásból állt, amely 2010. január 12-én kezdődött. Ezt megelőzően 20 hónapig tartották fogva őket vádemelés nélkül, mely időszak alatt csupán egy órás találkozót engedélyeztek számukra jogi képviselőjükkel. A tárgyalás 2010. június 14-én ért véget.
A vádlottakat többek között kémkedés, az iszlám rend elleni propaganda tevékenység illetve illegális igazgatási szervezet létrehozásának vádjával illették, melyeket kategorikusan visszautasítanak – közölte a Magyarországi Bahá’i Közösség.
A két nőt és öt férfit a hírhedt teheráni Evin börtönben tartják fogva 2008-as letartóztatásuk óta. Közülük hat személyt május 14-én, egyikőjüket pedig ezt megelőzően két hónappal vették őrizetbe.
A 20 éves börtönbüntetés megdöbbentő kimenetelét jelzi ezen ártatlan és veszélytelen személyek ügyének – közölte Bani Dugal, a Bahá’í Nemzetközi Közösség ENSZ főképviselője. A fogvatartottak, Fariba Kamalabadi, Jamaloddin Khanjani, Afif Naeimi, Saeid Rezaie, Mahvash Sabet, Behrouz Tavakkoli és Vahid Tizfahm, mind annak az országos szintű csoportnak a tagjai voltak, amely a 300 ezer tagot számláló iráni bahá’í közösség alapvető szükségleteinek ellátásában segédkezett.
A nemzetközi összefogás eredményének számít, hogy most nem merte megölni az iráni kormány a bahá’í vezetőséget, hiszen az iszlám forradalom után erre háromszor sor került. Az irániak többsége már támogatja a bahá’í és más kisebbségek emberi jogait, segítve ezzel az iráni nép és az egész világ biztonságát és jólétét. Csak a kibontakozó nemzetközi összefogás növelheti fellebbezésük esélyeit.
A Nobel-békedíjas Sirin Ebadi, a hét iráni bahá’í vezető egyik védőügyvéde alaptalannak ítélte a 20 éves börtönbüntetést. Szerinte nincs semmi bizonyíték, hogy a kisebbségi vallási vezetők izraeli kémek lennének vagy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenének Iránra.
Roxana Saberi, akinek cellatársa volt két bahá’í vezető szintén szörnyűnek nevezte a kemény ítéletet. Oly szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhattam igazán békés, kedves, felelősen gondolkodó és szeretettel teli emberekkel – mondta a két cellatársáról.
Korábban Magyarország, az Európai Unió és tucatnyi ország határozatban ítélte el a kisebbségi vallási vezetők szembeni, Irán saját törvényeinek is ellentmondó bánásmódot. Jelenleg 47 bahá’í van bebörtönözve Iránban és 260 ellen folyik eljárás.
Képes háttéranyag:
http://www.bahai.hu/new/?page_id=738További információ: farid9@mail.datanet.hu