Az érsek kirohanása a kormány ellen
A New Statesman című politikai hetilapban a Canterbury érsek, Rowan Williams éles hangon bírálja a brit koalíciós kormányt. „Olyan radikális, hosszú távú politika mellett köteleznek el bennünket, amire senki sem szavazott” – állítja az Anglikán egyház feje. A Downing Street szóvivője csak annyit mondott kommentárjában, hogy „a jelenlegi kormányt az ország mélyen gyökerező problémáinak megoldására választották meg.”
„A választók nem a megszorításokra szavaztak” – írja az érsek. Ideje arra buzdítani a kormányt, hogy tegye világossá a céljait legalább két-három kulcsfontosságú területen, abban a reményben, hogy élénkebb társadalmi vitát folytathassunk, s menet közben még az is kiderülhet, milyen elképzelései vannak a baloldalnak.
Williams szerint a konzervatív párti miniszterelnök, David Cameron által Big Society (Nagy Társadalom) néven elindított – az állam szerepének szűkítését és a társadalom öngondoskodásának erősítését célzó – reformprogram nem más, mint „fájdalmasan lapos szólam”, és „széleskörű a gyanakvás”, hogy e program valós célja „megalkuvó módon leplezni a megszorításokat”.
Canterbury érsekének cikkében alig burkoltan közvetlenül is bírálja George Osborne pénzügyminisztert, aki szerint az előző „Labour kormány borzalmas finanszírozási állapotban hagyta rájuk az országot, egymás után dőlnek ki a csontvázak a szekrényből”. William azt írja, „hiteltelen eljárás” Nagy-Britannia összes jelenlegi problémájáért a Munkáspárt vezette előző kormányt hibáztatni.
A kormány nem bocsátotta társadalmi vitára az egészségügyi és az oktatási reformot, s ez félelmet és dühöt vált ki az emberekből, amire a miniszterelnöknek tekintettel kell lennie. „Elképesztő sebességgel, olyan radikális és hosszú távú politikát hajtanak végre, amire senki sem szavazott” – folytatja elemzését Canterbury érseke. Tehát érthető az általános aggodalom, és felmerül a kérdés: vajon ebben az összefüggésben mit jelent a demokrácia?
A kormány részéről nem elég azt a választ adni, hogy „ez az előző kormány öröksége. Szeretnénk többet tenni, csak várjuk meg, amíg a gazdaság talpra áll”. A félelem létezésének elismerése nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyetértésben vagyunk vele, de ha nem ismerjük fel, milyen átható, azzal csak rontunk a helyzeten. Ugyanígy, az ellenzéknek sem kell egyetértenie a félelemmel, hanem sokkal inkább felmutatnia és megfogalmaznia néhány elérhető alternatívát.
A demokráciának túl kell mutatnia a populizmuson vagy a többségelvűségen, a „balkanizált fókuszon”; a demokráciának a közös igények, remények és a valódi nagyvonalúság mellett kell érvelnie. „Vállalja valaki?” – teszi fel a kérdést Canterbury érseke a cikke végén.
