Az élhető ország – Hollandia óvatosan változik

Hollandiáról elsőre nekem is az a szó ugrik be, hogy „élhető”. Magyarul is használjuk ezt a kifejezést, de holland változata, a „leefbaar” sokkal többet jelent. Hollandiában az ember tényleg úgy érzi, hogy az ország az emberek valódi igényeihez, szokásaihoz van igazítva. Nem az emberek alkalmazkodnak a rendszerhez, hanem rájuk szabják a rendszert, amely a kívülálló számára sokszor lezser, túl szabados vagy éppen túl kispolgári. De aki akár csak egy-két hónapot is eltölt Hollandiában, az nagyon hozzá tud szokni. A holland biciklik ránézésre ormótlanok, de nagyon kényelmesen lehet ülni rajtuk. A nők nem követnek semmilyen divatot, olyan ruhát viselnek, amely az időjárásnak a legjobban megfelel. Itt nyitották meg a világ első, eleve sétálóutcának tervezett utcáit. Ha elfogynak a hívők a templomokból, akkor szállodává, köny­­vesbolttá, vásárcsarnokká alakítják át az épületeket. A tengerparton egymással párhuzamosan van külön bicikliút, lovasösvény és gyalogosút, a túrázók minden igényét kielégítve.

De az „élhetőség” a hétköznapi életen túl a holland politikában is fontos szerepet játszik. Az Élhető Hollandia (Leefbaar Nederland) nevű párt 1999-ben alakult meg, és hamarosan a karizmatikus Pim Fortuyn vette át a vezetését. Később létrejött a Leefbaar Rotterdam nevű mozgalom is, amely a nagy kikötőváros helyi adottságaihoz próbálta alakítani a programját. Lényegében Fortuyn teremtette meg azt az új politikai irányzatot, amely számunkra meghökkentő módon elegyíti a szélsőjobboldali és liberális értékeket. Az iszlám fundamentalizmussal, az imámok által agymosott muszlim bevándorlókkal szemben meg akarja védeni az „élhető Hollandia” szokásait. A női egyenjogúságot, a melegek jogait, a kábítószer-fogyasztás és a vallástalanság szabadságát. De a liberális jogok védelme mellett egyre nagyobb szerepe lett a programjukban az iszlámellenességnek, a rasszizmusnak és a holland nacionalizmusnak. A Leefbaar Rotterdam például azt is el akarta érni, hogy a város utcáin nyilvánosan csak hollandul lehessen beszélni, mert az idegen nyelven beszélők kellemetlen érzést ébresztenek az őshonos polgárokban.

MTI/AP/Patrick Post

Miután Pim Fortuynt meggyilkolta egy holland környezetvédő aktivista, Geert Wilders vette át a szélsőjobboldal vezetését. Míg Fortuynnek marxista gyökerei voltak, Wilders liberális parlamenti képviselőből igazolt át a szélsőjobbra. Új párttá szervezte a mozgalmat, és a bevándorlók elleni demagógiát komplett iszlámellenes ideológiává fejlesztette. Az iszlámot a fasizmussal azonosító filmjei, írásai joggal váltottak ki felháborodást mindenkiben, akinek legalább szerény ismeretei vannak erről a másfél ezer éves vallásról. Bár Wilders nem vallásos ember, követelni kezdte a holland alkotmány kiegészítését a „zsidó–keresztény” hagyományok tiszteletének megemlítésével. Utóbb megkérdőjelezte Hollandia uniós tagságát, és olyan abszurd ötletei is támadtak, mint a Korán betiltása az ország területén.

Feltehetően éppen az ilyen, nyilvánvaló túlzások miatt vesztette el végül a márciusi választásokat. Wilders legfőbb ellenfele és volt párttársa, Mark Rutte liberális miniszterelnök joggal mutatott rá, hogy például a Korán teljes betiltásához házkutatást kellene tartani több millió holland otthonban. Ami pedig az EU-t illeti, a hollandok fontosnak tartják az unióhoz való tartozásukat, az ország az egységes piac haszonélvezője, és a Brexit eddigi zavaros fejleményei sem tették népszerűbbé egy NLexit gondolatát.

Geert Wilders Szabadságpártja így végül csak tizenhárom százalékot szerzett a választásokon, és a pálya széléről kénytelen figyelni a kormányalakítási tárgyalásokat. Wilders szereplése azonban mégis nyomot hagy a holland politikai közhangulaton. Aligha véletlen, hogy Mark Rutte részben a török kormánnyal és a rotterdami török tüntetőkkel szembeni, szokatlanul kemény fellépésének köszönheti a győzelmét. A bevándorlás és a multikulturalizmus sokáig olyan tabunak számított, amellyel szemben a leghalványabb kétely is tűrhetetlen botrányt okozott. Ma már világossá vált, hogy a nyilvánvaló problémák felismerése még nem rasszizmus. Az Európai Unión belül pedig a jelenlegi holland kormány is rokonszenvezik a „többse­­bes­­séges” unió gondolatával. Vagyis a magunkfajta szegény keleti rokonok kihagyásával a belső klubból. Ez ugyan tragédia lenne hazánk számára, de kétségkívül még szabadabbá tenné Orbán Viktor kezét a magyar belpolitikában.

Figyelemre méltó módon Rutte a „rosszfajta populizmussal” magyarázta Wilders bukását. A liberális politikus ezzel azt fejezte ki, hogy nem önmagában a populizmussal, tehát a társadalmat feszítő gondok közérthető kimondásával, hanem csak a gyűlölködő és negatív indulatokkal van baj. A modern demokráciák természetéhez tartozik, hogy az éppen divatos koráramlatot valamilyen szinten minden nagyobb párt átveszi. A nyolcvanas években így jelentek meg a neoliberális eszmék a jobboldali és baloldali pártok programjában is. Később a zöld gondolat, a fenntartható fejlődés egyes elemei épültek be minden komolyabb párt ideológiájába.

Napjainkban a nemzeti érzés megerősödése, a bevándorlással szembeni félelmek és az uniós intézmények kritikája az a „kordivat”, amely befolyásolja a demokratikus pártok programját is. A liberális Mark Rutte szívesen beszél a „holland értékekről”, és azt vallja, hogy ha egy bevándorló nem akarja elfogadni ezeket, akkor költözzön el Hollandiából. Határozottan helyeselte azt a döntést, amellyel elutasították egy muszlim vallású buszsofőr alkalmazását, amikor kiderült, hogy az illető nem hajlandó nőkkel kezet fogni. Ez Hollandiában jelentős elmozdulásnak számít a „politikai korrektség” eddigi abszolút uralmához képest.

A holland választási rendszer a világon az egyik legdemokratikusabb, a száz­­ötven tagú parlamentben egy párt már a szavazatok 0,67 százalékéval szerezhet magának egy mandátumot. Így a társadalom legkülönbözőbb rétegei és eszmei áramlatai parlamenti képviselethez juthatnak. Az új alsóházba (Tweede Kamer) most tizenhárom párt jutott be. Karakteres kispártnak nevezhető az állatvédők, a konzervatív reformátusok és a nyugdíjasok pártja, amelyekre nyilván nem a kormányalakítás, hanem az érdekérvényesítés szándékával szavaznak a híveik.

Idén először jutott be a parlamentbe a török párt, amelyet két eddigi szocdem (munkapárti) képviselő alapított. Neve ügyes szóválasztással DENK, amely hollandul gondolatot, törökül pedig egyenlőséget jelent. A DENK saját programja alapján antirasszista és balos párt, de ellenfelei szerint nem határolódik el elég határozottan Erdogan elnök diktatúrájától. A másik új pártot (Fórum a Demokráciáért) azok alapították, akik győzelemre vitték az EU–Ukrajna közti társulási szerződés elleni népszavazást. Mivel ebben a kérdésben szinte a teljes holland politikai elit a szerződés elfogadása mellett kampányolt, a nem szavazatok 61 százalékos aránya legalábbis meglepő volt. Az új párt vezetői erre a közhangulatra alapozva akarnak áttérni a közvetlen demokráciára, amelyben minden fontos kérdést népszavazás dönt el.

De a mostani parlamenti választások eredményei azt mutatják, hogy a hollandok többsége ódzkodik a radikális változásoktól. A liberálisok kicsit nacionalistábbak lettek, a balközép Munkapárt rovására megerősödtek a markánsabban balos pártok, de mindez az „élhetőség” eddigi keretei között történt.