Mateusz Morawiecki megpróbálkozhat a kormányalakítással

A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt, az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot nyert tömörülés, a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét fogja megbízni kormányalakítással.

2023. november 6., 21:07

Szerző:

A lengyel államfő Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt bízza meg kormányalakítással. A hírt Andrzej Duda jelentette be hétfő este. 

„Nyugodt elemzés és egyeztetések után úgy döntöttem, hogy a kormányalakítás küldetését a miniszterelnökre, Mateusz Morawieckire bízom”

– jelentette ki Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök a hétfő este nyolc órakor tartott tévés beszédében, ami azt jelenti, hogy hiába nincs többsége a Jog és Igazságosságnak (PiS), megpróbálkoznak kormányalakítással.

Duda döntését azzal indokolta, hogy az eddigi hagyomány mindig is az volt, hogy a választásokat megnyerő pártot kérték fel kormányalakításra. Mint fogalmazott: „ez mindig is így volt a Lengyel Köztársaság jelenlegi alkotmányának elfogadása óta”.

 A döntés azért meglepő, mert a Jog és Igazságosság (PiS) nem rendelkezik többséggel, miközben Donald Tusk párjának és szövetségeseinek megvan a parlamenti többsége. A 2015 óta hatalmon lévő PiS párt a választásokon nyert, de elvesztette többségét. Mivel az összes többi párt elvetette a PiS-szel való koalíciókötés gondolatát, nem tűnik valószínűnek, hogy a párt képes lesz kormányozni.

A PiS vezette Lengyelország Orbán Viktor magyar miniszterelnök legfontosabb szövetségese volt az Európai Unióval zajló vitákban, így magyar szempontból is óriási tétje van annak, hogy végül milyen kormány alakul.

(KIemelt képünk: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európai Unió (EU) informális csúcstalálkozójánPrágában 2022. október 7-én. Fotó: Michal Cizek / AFP)