Áttörő döntés

Az onet.pl lengyel hírportál átfogó anyagban számolt be a magyar Alkotmánybíróság pénteki döntéséről, amelyben elutasította a Magyarországon lakók regisztrációs kötelezettségét választójoguk érvényesítéséhez. Érdekesség, hogy míg ez az internetes portál részletes tudósítást adott az eseményről, a lengyel média nagyobb része, beleértve a liberálisnak tartottakat is, eddig nem figyelt fel erre a hírre.

2013. január 6., 10:23

A cikk szerint az Alkotmánybíróság Áder János köztársasági elnök beadványára reagált, és pénteken áttörést jelentő döntést hozott, megkérdőjelezve a választójogi törvénybe vett alapvető változtatásokat, amelyeket a kormányzó Fidesz képviselői tettek a jogszabályba a múlt év júliusában. A bírák alkotmányellenesnek ítélték a választójogi törvény azon előírását, amely 8 millió választásra jogosult magyar számára szavazati joguk elvesztésével fenyegetve tette kötelezővé a regisztrációt, minimum 15 nappal a választások előtt.
Az alkotmánybíróság szerint a képviselők átlépték jogosultságukat akkor, amikor érvénytelennek nyilvánították az eddigi választási listákat, amelyekre a szavazásra jogosult állampolgárok automatikusan kerültek fel.

A bírák szerint a szavazásokat megelőző kötelező regisztráció megfoszthatja szavazati joguktól azokat, akiknek különböző okokból nem sikerülhet előre feliratkozniuk, vagy az utolsó pillanatban döntik el, hogy voksolni akarnak. A kötelező regisztráció nem fogja érinteni a Magyarországon kívül élő olyan magyarokat sem, akiknek Orbán kormánya megadta a magyar állampolgárságot. Ez utóbbiaknak levél útján kellett volna feliratkozniuk.

Az indoklásban a bírák az Emberi Jogok Európai Bírósága ajánlására hivatkoztak.
Szintén alkotmányellenesnek ítélték azt a választójogi módosítást is, hogy kampányt csak a közszolgálati médiában (beleértve az elektronikusat is) lehet folytatni, kereskedelmiben nem és internetes oldalakon sem. Megkérdőjelezték azt a paragrafust is, amely szerint már 8 nappal a választások előtt nem lehet nyilvánosságra hozni közvélemény-kutatásokat.

Az Alkotmánybíróság döntése válasz Áder János államfő kérésére, amely tavaly december 6-án, a törvény aláírása előtt meg akarta ismerni a bírák véleményét. Áder saját beadványához csatolta az ellenzéki csoportok véleményét, amelyben arra kérték a köztársasági elnököt, ne írja alá a jogszabályt, mert az „ellentétes az alkotmánnyal és az Európai Unióban kötelező szabad és demokratikus választások alapszabályaival”. A törvény ellen egész Magyarországon tömeges tüntetések voltak – írja az onet.pl.

A hírportál arról is beszámol, hogy az Alkotmánybíróság már decemberben elutasította az alaptörvényhez kapcsolt un. átmeneti rendelkezéseket, amelyek a választójogi szabályokat érintették – ezeket formailag nem megfelelőnek találta.

A magyar ellenzék nem titkolt elégedettséggel fogadta az Alkotmánybíróság pénteki döntését. – A döntés megtartja a demokratikus választási rendszert, a magyar nép akaratával megegyezően, amikor elutasította a kormány változatát – idézi az anyag Mesterházy Attilát, az MSZP vezetőjét.

A Magyarországon kormányzó Fidesz – írja a cikk – már 2010-ben változtatásokat kezdeményezett a hatályos választási rendszerben: a parlamenti képviselők számát 389-ről 199-re csökkentette. Százhat képviselőt egyéni listákról, 93-at országos pártlistákról lehet majd választani.

Amikor a kötelező regisztrációra vonatkozó paragrafust áterőltette, a Fidesz állandó szavazó bázisára számított, akik biztosan az urnákhoz járulnak majd, ugyanakkor félt a most határozatlanok voksaitól. Ezek ugyanis – magyarázza az ismertetés – a legutóbbi felmérések szerint is sokan vannak, a szavazásra jogosultak több mint fele ilyen. A korábbi közvélemény kutatások azt mutatják, hogy Magyarországon azok, akik az utolsó pillanatban döntik el, hogy mégis szavaznak, általában a kormány ellen teszik ezt.

12:39

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.