Aszályos nyár

Emberemlékezet óta nem volt ilyen nehéz nyári munkát találni – mondják a brit egyetemi diákszervezetek vezetői. A recesszió miatt kevesebb a szabad munkahely, az állásokra pedig több a jelentkező.

2009. június 30., 20:58

A brit diákszövetség, a NUS vezetői szerint idén mind az egyetemisták, mind a most végzők igen nehéz helyzetben lesznek. A diplomások nehezen találnak állást, de a nyári vakáció alatt alkalmi munkát keresők sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Ez azért is komoly probléma, mert a diákok zöme nyáron keresi meg a következő tanévi tandíjra valót, illetve így kerülheti el, hogy még nagyobb adósságokba verje magát egyetemi évei alatt.

Aaron Porter, az NUS egyik vezetője attól tart, hogy néhányan emiatt ősszel kénytelenek lesznek félbehagyni tanulmányaikat.

A Londontól alig egy órányira lévő tengerparti település, Brighton az álláskeresők reménysége. A tengerpart tele van éttermekkel, szórakozóhelyekkel, bárokkal és a turizmushoz köthető cégekkel.

Ezért a Sussex-i egyetem harmincezer diákja itt rendszerint talál munkát. Most azonban ők is érzik, hogy a válság csökkentette a lehetőségeket.
Az elméleti fizikát tanuló Peter Richmond most fejezte be a második évét. Eddig húsz különböző cégnél jelentkezett és hagyott önéletrajzot, de egyiktől sem kapott még csak visszahívást sem.

Peter és diáktársai az esetleges állásokért azzal a háromezer munkakeresővel versenyeznek, akik tavaly óta vesztették el állásukat. Ehhez jön még az a két és fél ezer friss diplomás, akik most léptek be a munkaerőpiacra. És ez csak egyetlen brit város, a viszonylag jobb helyzetben lévők közül.

Simon Royston, a város egyik munkaközvetítő ügynökségének munkatársa szerint a helyzet még romolhat is. Szerinte aki alkalmi munkát keres a nyáron, az máris elkésett. Aki abban reménykedik, hogy elmegy pár hétre nyaralni és utána kezd munkát keresni, könnyen a sor végén találhatja magát – mondja.

A Sussex-i egyetem hirdetőtábláján van ugyan még néhány hirdetés: sporttáborokba keresnek kisegítőket, nyelvi táborokba idegen nyelvet beszélő diákokat és irodai helyettesítőket. A legtöbb helyet azonban már májusban betöltötték. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon fontos a konkrét álláshoz szabott, célzott önéletrajz is.

A diákvezetők sürgetik, hogy a kormány és az egyetemek nyújtsanak több ösztöndíjat, hogy senkinek ne kelljen anyagi okokból abbahagynia a tanulást.
Jelenleg mintegy két és fél millió brit diák tanul a szigetország egyetemein. Sokuknak a tanévkezdés kiadásai, az albérleti díjak komoly anyagi terhet jelentenek, főként, ha nem találnak munkát sem, amivel előteremthetik a tanulás költségeit.