A dróncsapás ölhette meg a kabuli merénylet feltételezett tervezőjét
A tálibok órákon belül átvehetik az irányítást a kabuli repülőtér felett.
Az amerikai hadsereg azt állítja, hogy megölte az Iszlám Állam csoport afgán ágának tervezőjét egy dróncsapásban az ország keleti részén. Az IS-K csoport feltételezett tagját Nangarhar tartományban vették célba. Az IS-K közölte, hogy csütörtökön támadást hajtott végre a kabuli repülőtér előtt, amely akár 170 embert is megölhetett, köztük 13 amerikai katonát – írja a BBC.
Tömeges légi szállítás folyik a repülőtéren, mióta a tálib fegyveresek lerohanták a fővárost ebben a hónapban. Az elmúlt két hétben – feltételezések szerint – több mint 100 ezer embert evakuáltak, az Egyesült Államok által, a távozásra szabott határidő kedden járt le.
Joe Biden elnök pénteken megígérte, hogy felkutatja a dzsihadistákat, akik a csütörtöki öngyilkos merénylet mögött állnak. Az IS-K az Iszlám Állam Horaszán tartományban lévő legszélsőségesebb és legerőszakosabb csoportja az afganisztáni dzsihadista fegyveres csoportok közül. A miniszterek ígéretet tettek ara, hogy támogatják az ottmaradt afgánokat. Az amerikai dróncsapás az első bejelentés Afganisztánban a csütörtöki robbantás óta. Bill Urban központi parancsnok százados elmondta: „A pilóta nélküli légicsapás Afganisztán Nangarhar tartományában történt. Az első jelek szerint megöltük a célpontot. Civil áldozatokról nem tudunk.”
Urban „horizonton túli terrorizmusellenes akciónak” nevezte. A Reaper drónja, amelyet a Közel-Keletről indítottak, eltalálta a fegyverest egy autóban, amelyben egy másik IS -tag is volt, és mindkettőjüket megölte – mondta egy tisztviselő a Reuters hírügynökségnek. Azt feltételezik, hogy az IS-K több ezer szélsőségesének nagy része vélhetően a Kabultól keletre fekvő tartományban bujkál. A csütörtöki robbanás a kabuli repülőtér előtt férfiak, nők és gyermekek tömegeit lőtte le, több tucat afgán meghalt, akik el akarták hagyni az országot. A meggyilkolt amerikai személyzeten kívül két brit állampolgár és egy brit állampolgár gyermeke volt.
„Nem bocsátunk meg, nem felejtjük el. Levadásszuk őket, és meg fognak fizetni azért, amit tettek” – figyelmeztette Biden pénteken az elkövetőket. Azt mondta, hogy a következő napokban újabb támadás várható Kabulban. Nagyjából 5000 amerikai katona állomásozik továbbra is a kabuli repülőtéren, az elkeseredett emberek azt várják, hogy kimenekítsék őket.
„Gyors utat biztosítunk minden külföldi számára, hogy a következő 48 órában elhagyja Afganisztánt” – mondta egy meg nem nevezett nyugati tisztviselő a Reutersnek. A tálib tisztségviselők azt állítják, hogy átvették az irányítást a repülőtér egyes részein, de az Egyesült Államok szerint továbbra is ők tartják ellenőrzés alatt a repülőteret. A BBC Kabulban tartózkodó nemzetközi tudósítójának, Lyse Doucetnek, források azt mondták, hogy az amerikai és a brit csapatok „csomagolnak” a repülőtéren, és a tálibok „órákon belül” átveszik az irányítást.
(Kiemelt képünk illusztráció: Egy áldozat holtteste mellett zokog hozzátartozója egy kabuli kórház udvarán 2021. augusztus 27-én, miután az előző nap két öngyilkos merénylő pokolgépeket robantott a kabuli repülőtérnél. A két detonáció legalább 103 embert megölt, köztük 13 amerikai katonát és az iszlamista tálib mozgalom 28 tagját. A kabuli repülőtérnél ezrek várják, hogy légi úton kimenekítsék őket az országból, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. MTI/EPA/STRINGER)