A világ legrégibb vegyeskara

Carl Friedrich Christian Fasch, Nagy Frigyes udvari csembalistája 1791 májusának végén hívta barátaival életre egy villában, az Unter den Lindenen, hogy közös szenvedélyüknek, a zene tanulmányozásának hódoljanak. De nem csak elméletben, a gyakorlatban, együtt énekelve is. Az Akadémiának ezért első időszakában műhely-jellege volt: máig élő alapgondolata, hogy tagjai a zene révén átfogó történelmi ismereteket is szerezzenek. A dalosok az első évtizedekben művelték magukat, új tagjaikat s csak jótékonysági koncerteken léptek a nyilvánosság elé.

Exkluzív jellege ellenére a Sing-Akademie híre hamar túljutott Berlin határain. Az a-capella, hangszeres kíséret nélkül éneklő vegyeskarral új hang szólalt meg a zene világában, amely megfelelt a korai romantika szellemének és magával ragadta a hallgatókat. Például a 26 éves Beethovent, aki Bécsből érkezett, hogy megismerkedjék a karral. Amikor annak az alapítója, Fasch, 1800-ban elhunyt, már 137 tagja volt.

A 19. század első három évtizedében Carl Friedrich Zelter, a jeles komponista, Goethe barátja vette át a kar vezetését. Eszményét így fogalmazta meg: „Találjon itt minden idegen, ki hozzánk jövend olyast, mi örvendezteti az erényt. Figyelmes munkát, anélkül, hogy láttatnánk az erőfeszítést, és szépséget, de pártatlanul. Minden rendű, korú, foglalkozású emberek sokadalmát, anélkül, hogy válogatnánk közülük. Amikor együtt örvend, fáradatlanul, férfi és nő a szép művészeteknek, virágoskertben érezheti magát, ki ide belép …”

Független intézmény a rendi Poroszországban

Az abszolutista Poroszország rendi társadalmában az Akademie egyfajta utópisztikus modellt jelentett. Független volt államtól, egyháztól, részese volt mindkét nem, együtt voltak ott nemesek és polgárok, keresztények, zsidók és ateisták. Megalapítása idején Berlinben a felvilágosodás, új kezdet szelleme jelent meg és sok kiváló ember akadt, akik ebben a közösségben segítettek utat nyitni az újnak. Egyetemi tanárok és bankárok, magas hivatalnokok és katonatisztek – a tagság névsora a 19. század társadalmi elitjének listája. Ám mellettük ott voltak a polgári emberek s ott a tanítványok, a fiatalok. Megtaláljuk a listán a filozófus Hegel és Schleiermacher, az építész Schinkel, a szobrász Schadow, az irodalomból Bettina és Clemens Brentano, Achim von Arnim nevét. Eljárt a kórusba a népes Mendelssohn-család, néha annak mind a 19 tagja, a zeneszerzők sorában még Cornelius, Meyerbeer, Lortzing, Otto Nikolai. Ott volt a próbákon Lajos Ferdinánd herceg – akárcsak Otto von Bismarck, utóbbi az általa megteremtett egységes Németország kancellárja.

A Sing-Akademie azonban nem csak társadalmi utópiát testesített meg: nevéhez zenei forradalom is fűződik. Az egyházi zenében századokon át fiúk és kasztráltak szolgáltatták a magas hangokat. Míg Angliában már nagy polgári vegyeskarok adták elő Händel oratóriumait, a kontinensen a berlini dalkar szólaltatta meg először négy szólamban az alapító Fasch, illetve Bach és Händel müveit. Utóbb Haydn és Beethoven, majd Mendelssohn és Schumann írt számukra oratóriumokat és más kórusműveket.

Zelter 1807-ben zenekari iskolát csatol az Akadémiához, amelyből 1808-ban megszületett a Liedertafel is: a német történelem első férfikara. Hogy a gyorsan fejlődő intézmény állandó otthont kapjon, Zelter megbízta egy társukat és barátját, Karl Friedrich Schinkelt, a híres építészt, tervezze meg székházukat. Két éves munka után 1827-ben avatták fel ünnepélyesen a házat. A főváros legrégibb, a maga korában legnagyobb hangversenytermének kitűnő az akusztikája, s a legnagyobb művészeket hallhatta ott a közönség: Paganinit, Lisztet, Clara és Robert Schumannt, Brahmsot, Rubinsteint. Az épület ma is áll Berlin szívében, napjainkban a Gorkij Színháznak ad otthont.

Bach „újrafelfedezése”

A Sing-Akademie 19. századi tevékenységének legnagyobb jelentősége J.S. Bach „újra-felfedezése”, műveinek ápolása volt. 1829 márciusában ők szólaltatták meg a mester 1750-es halála óta és az ősbemutató után majdnem egy századdal először egyik fő művét, a Máté-Passiót. A művet a 20 éves Felix Mendelssohn vezényelte, ez a koncert vezette be Bach műveinek reneszánszát. Az Akadémia másik történelmi érdeme, hogy a templomok falain kívül tette hozzáférhetővé az egyházi zenét a közönség számára s így megteremtette az átmenetet az udvari zenekultúrából a polgáriba.

A 20. század beköszöntével, Georg Schumann vezetése idején, a Sing-Akademie nyitott a modern zene felé is. Schumann alatt a kórus az élvonalba került, hangversenykörutakat tett az országban és külföldön, a Berlini Filharmonikusok mellett a német főváros legfontosabb zenei képviselője lett. Vezetőjének még az is sikerült, hogy kivonja együttesét a göbbelsi propagandaminisztérium fennhatósága alól. Ennek köszönhetően az intézményt a háború után nem tiltották be s már 1945 novemberében megtarthatta első előadásait.

A berlini fal 1961-es megépülte után a kelet-berliniek nem juthattak el többé a Sing-Akademiebe. Pótlásul Kelet-Berlinben Helmut Koch vezetése alatt Berliner Singakademie néven alakult kórus. A nyugat-berlini eredeti vezetését 1973-ben Hans Hilsdorf zeneszerző és karmester vette át. Ő tovább bővítette az énekkar repertoárját Poulenc, Rossini, Dvorák műveivel - nemkülönben Kodály Psalmus Hungaricusával.

Visszakapták levéltárukat Kievből

Az újra egyesült Berlinben a Sing-Akademie az Invalidenstrassén, a Villa Elisabeth-ben működik s azon fáradozik, hogy összekapcsolja történelmi és a kortárs zenei előadó-művészetet. A fő kórusnak 80 tagja van: amatőr dalosok, diákok mellett fél-hivatásos énekesek. Új ösztönzést adott az intézménynek gyermek- illetve családi énekkarának alapítása. Történelmi pillanat volt, amikor 2001 decemberében 241 ládát vehettek újra birtokukba: visszakapták a Zelter által felállított s a háború után a Szovjetunióba szállított levéltár, a 18. század leggazdagabb, legértékesebb zenei gyűjteményének anyagát. A gyűjteményt a Harvard Egyetem kutatói találták meg, Kievben.

Magdolna Wiebe