A török haderő megtorló csapást mért az Iszlám Államra

Törökország megtorló csapást mért kedden az Iszlám Állam dzsihadistáira, a szervezet harminckét tagjával végzett az észak-iraki Basika város térségében, miután a terrorszervezet egy irányított rakétával eltalálta a török haderő egyik tankját – jelentette a Doğan török hírügynökség.

2016. április 19., 18:06

A terrorszervezet nemrég egy videót tett közzé, amelyen látható, hogy rakétával célba vettek egy török M60-as tankot, amelyben a támadás ellenére senki nem sérült meg.

A török fegyveres erők válaszul „levegőbe röpítették” a dzsihadisták egyik épületét, ott tízen tartózkodtak, majd még huszonkét fegyverest – a hivatalos megfogalmazás szerint – „hatástalanítottak”.

A Moszul közelében található Basika katonai bázison a NATO-tag Törökország katonákat állomásoztat az iraki kormányerők Iszlám Állam elleni kiképzése érdekében.