A svéd nyár
Az évnek ez az időszaka semmi máshoz nem hasonlít. Aki ismeri Strindberg darabját Julie kisasszony és a szolgálófiú szerelméről, vagy a Szentivánéji álom meséjét... – tudja mire gondolok. Ha szerencsénk van, mint az idén is, ilyenkor kapjuk meg a téli félév melankóliájának 'ellenszerét' vagy inkább jutalmát: a természet várva várt, de mindannyiszor meglepő átváltozását, amint a körülöttünk pergő fekete-fehér film pár nap alatt színesre változik!
A színek a levegő tisztaságának – vagy az ózonréteg vékonyságának köszönhetően? esetleg, mert a szemünk a tél fakóságához szokott? – rendkívül intenzívek ilyenkor, a napfény valóban verő-fény, s a felhőket, úgy rémlik, elérhetnénk kinyújtott karunkkal. Stockholm magasságában a Nap este tíz után tűnik el az észak-nyugati horizonton, hogy pár óra múltán ismét előbukkanjon észak-keleten... Lappföldön heteken át majd 24 órán át világos van.
A svédeknek, mint ahogyan a többi északi népnek is, különleges és megkülönböztetett viszonya van a fényhez. Szinte valamennyi ünnepük, a pogánykorból ittmaradtak és a kereszténységgel idekerültek is, a 'fényről szól'. Ezek sorában a közeledő Midsommar (Szentiván) a legkedvesebb, a legnagyobb. A tervezgetés, a szervezkedés már hetek óta foglalkoztat mindenkit, s a tavaszi jeles napok (Húsvét, Valborg, Pünkösd, Nemzeti ünnep (június 6), s a köréjük-közéjük szervezett családi események, ünnepek is fűtik a várakozást-vágyakozást, mellyel a nyári napforduló vidám pogány ünnepe felé néznek a svédek.
Az emberekkel is csodát tesz a fény: megnyílnak, még többet törődnek magukka, egymással, igyekeznek minden szabad órájukat kint tölteni – ami nem feltétlenül, de gyakran a természetközeli élményeket jelenti: ellepik az erdőket, mezőket, vizeket... a városi teraszokat, lépcsőket, parkokat és partokat is. Futnak, kirándulnak, kávéznak, söröznek, kutyáznak, lovagolnak, rollereznek, sétálnak, eveznek, bicikliznek, leghajóznak piknikeznek és boult játszanak. A városban kialakított stégeknél fürtökben lógnak a csónakok, vitorlások, yachtok, s befutottak az első, turistákat hozó óceánjárók is.
A múlt héten véget az iskolaév is. A végzős gimnazisták – a bolondballagás itteni szokása szerint – , nyírfaággal, mezei virágokkal díszített teherautók platóján, zenés-táncos menetben tudatták a világgal: itt jövünk mi! Irány: az Élet! Aztán pénteken fehér nyári ruhába öltöztek a lányok, vászonnadrágot, inget húztak magukra a fiúk, s diáksapkájukat dobálva futottak ki a gimnázium kapuján....
Az utolsó osztályórán megkapta mindenki a bizonyítványt (érettségi itt nincs, záróvizsgát a kiemelt és szakmai tárgyakból az utolsó hetekben tesznek, közös fényképezkedés, majd az ünnepi ebéd következett, melyet az iskolai étkezőben a fiatalabb iskolatársak és a tanárok szolgáltak föl, sok helyütt vicces műsorral körítve. Az elhúzódó búcsúzkodásnak az igazgató tréfás felhívása vet véget: ut allihopa, lycka till! Kifelé, sok szerencsét! A kapun kiáradó – immár felnőtt diákokat a szülők, barátok fogadták, az 'érett' ifjonc plakatnyira nagyított, szalagokkal, lufikkal díszített kiskori képével – magára ismer vajon, a kis majom? S persze a plüssmajom (vagy oroszlán, nyuszi vagy maci – kinek-kinek jelleme szerint), nemzetiszín szalagon, szintén arra vár, hogy a maturáló nyakába akasszák. Mint a rózsaszál, meg a kis palack pezsgő is, az esti diákbált követő hajnali pezsgős-epres reggelihez, a város legszebb parkjában. Utoljára a csapattal...
Trevlig sommar! Szép nyarat!
