A rendőrséget nem izgatta, hogy a bérgyilkos szabadon flangál
Az év legkínosabb kudarca lett az év legnagyobb rendőrségi fogásából: a szlovák állampolgárságú Ján Rohácot cseh rendőrség fogta el, és magyar bíróság mond majd fölötte ítéletet - írta szerdán a pozsonyi Pravda.
Jóllehet a számos magyarországi robbantással gyanúsított bűnözőnek Szlovákiában elkövetett súlyos bérgyilkosságok vannak a rovásán, a szlovák rendőrséget ez nem érdekelte. Szlovákiában néhány éve még csak érvényes elfogatóparancs sincs ellene - olvasható a szlovák lap cikkében.
Rohác, a szlovákiai alvilágban csak Patkány néven ismert lévai bérgyilkos nagy valószínűség szerint hazájában is több alvilági alakot tett el láb alól. Ő volt a pozsonyi és a dunaszerdahelyi alvilág erre rendszeresített bérgyilkosa, aki Szlovákiában egy ideig azért is vád alatt állt, mert az egykori szlovák államfő, Michal Kovác fiának elhurcolásában koronatanúként számításba vehető Robert Remiás megölésével gyanúsították. Aztán furcsa módon a szlovák hatóságok egy idő múltán már nem is tanúsítottak iránta érdeklődést.
Rohác "mindezek ellenére a szlovák rendőrségnek egyáltalán nem hiányzott, a szlovák hivatalok szerint +tiszta+ volt", letartóztatása az ellene Magyarországon kiadott nemzetközi elfogatóparancsnak köszönhető. Mint a lap írja, "a lévai bérgyilkos esete ismét megmutatta a szlovák igazságszolgáltatási rendszer szánalmas állapotát".
A cseh hatóságok akkor sem adhatnák ki Szlovákiának Rohácot, ha nagyon akarnák, mert hazájában, Szlovákiában nem folyt ellene büntetőeljárás, és nem is körözték. Egyszerűen feledésbe merült a személye. Szerencsére a magyar rendőrség következetesebb volt, mint a szlovák, ezért aztán szinte bizonyos, hogy Rohácot Magyarországnak fogják kiadni, és magyar bíróság előtt kell gyilkosságért felelnie - írta a lap.
Az MTI idézi a lapot, amely szerint a szlovák rendőrség hihetetlen, bűnösnek is mondható módon "elbabrálta" az ügyet: Rohácot egyetlen Szlovákiában elkövetett bűnéért sem fogják elszámoltatni a szlovák hatóságok. Legalábbis egyelőre nem, "mert az aluszékony szlovák rendőrség elfeledkezett róla". Ezért alakult úgy, hogy a Remiás-ügy perújrafelvétele Rohác letartóztatása után mindössze csupán jelképes lehet. Ráadásul nem is a szlovák joghatóság lépéseinek, hanem inkább a médiának köszönhetően elevenedett fel valamelyest újra, hogy volt valaha egyszer egy Remiás-ügy, egy felrobbantott gépkocsi, amelyben Robert Remiás ült.
Szlovákiára nézve elviselhetetlenül szégyenteljes, hogy Robert Remiás neve Szlovákiában csupán a médiában és a nem a büntetőjogi eljárásban merült fel ismét - fejezi be a lap.