A Nokia-kivonulás

„Továbbra is kitartok amellett, hogy azokat a külföldi befektetőket, akik tisztes haszon ellenében a magyaroknak munkahelyeket és a magyar emberek munkájával értéket teremtenek, mint az Audi, a Mercedes, a Huawei, a Nokia, a Bosch vagy éppen az Opel, azokat igenis üdvözölni kell, és meg kell tartani” – mondta Orbán Viktor minapi évértékelőjében. Másnap a Nokia bejelentette: csoportos létszámleépítés keretében megválik a komáromi gyárában dolgozók felétől.

Szinte kizárt, hogy a miniszterelnök ne tudott volna a döntésről, elvégre még a Nokia hivatalos tájékoztatása szerint is a beszéd elhangzása előtt egy nappal értesítették róla a kormányzatot. Ha így volt, bátor kijelentést tett a kormányfő. (Vagy elfelejtette meghúzni korábban készült kéziratát.)

Sajtóértesülés szerint Orbán megakadályozhatta volna a leépítést, ha hajlandó találkozni a finn világcég helsinki központjának vezetőjével, aki több alkalommal is jelezte tárgyalási szándékát – feltehetőleg a bérköltségről és a létszám megtartásáról. Miniszterelnökünk viszont nem fogadta el sem az ő, sem a finn kormány invitálását.

– Amikor a Nokia tavaly szeptemberben bezárta kolozsvári gyárát, többen figyelmeztettek: nálunk is baj lesz. A cég készülékgyártóként sokáig a mobilpiac meghatározó szereplője volt, annak közel felét birtokolta. Ez elkényelmesítette a vállalatot – mondja Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója. – A Nokia nem készült fel az I-Phone-ok és az I-Padek megjelenésére, lemaradt a fejlesztéseivel ezen az innovatív piacon. A romániai üzembezárás után támogatások és kutatásfejlesztési eszközök odaítélésével kellett volna elérnünk, hogy nálunk ne karcsúsítsanak.

Súlyos tévedés

Simai Anna, a Nokia kommunikációs igazgatója árnyalja a képet. Megjegyzi: már a kolozsvári döntés idején világos volt, hogy az ott gyártott alapkészülékek beszállítói és vásárlói Ázsiában találhatók, így logikus a Távol-Keletre átcsoportosítani a kapacitást.

– Mondtuk is, hogy felülvizsgáljuk az okostelefonok gyártási stratégiáját. Ez eredményezte a mostani, a komáromi, finnországi és mexikói gyárunkat érintő döntést. Hangsúlyozom: mindez nem az itteni feltételeken múlott, hanem azon, hogy átalakult az iparág. Ezért nem igaz, hogy a miniszterelnök megakadályozhatta volna a költözést.
Simai helyzetértékelésével László Zoltán, a Nokia vasasszakszervezetének titkára és üzemi tanácsának elnöke is egyetért.

– Ebben a helyzetben egyetlen kormány sem tehetett volna semmit. Az utóbbi időben a Nokia sorra küldte el az embereket világszerte. Mostanáig mi kényelmes helyzetben voltunk, hiszen itt tíz év alatt nem történt hasonló.
A cég már tavaly februárban Londonban „jelentős létszámleépítést” jelentett be a magas költségekre hivatkozva.

– Így aztán nálunk is csak a mérték volt kérdéses. A gyárbezárás is benne volt a pakliban, s ahhoz képest olcsón megúsztuk – teszi hozzá a szakszervezeti vezér.
Mit ér nekünk a Nokia?

– Büszkék vagyunk ugyan rá, de mégiscsak egy összeszerelő üzem, amelyet semmi sem köt az országhoz. A hasonló nagy cégek nem épültek be a magyar vállalati körbe. Minimális beszállítói partnerrel rendelkező, szépen körbeszögesdrótozott gyárak, amelyek viszonylag kis költséggel, gyorsan áttelepíthetők oda, ahol olcsóbb a termelés – mondja a közgazdász Molnár. – Érthető, hogy az alacsony hozzáadott értékű tevékenységet nem Magyarországon kívánják végeztetni, hiszen a világ más tájain sokkal olcsóbb az egyszerű betanított munka. Miközben a kormány igyekszik olcsóbbá tenni a munkaerőt. Súlyos tévedés azt megcélozni, hogy egyszerű összeszerelési tevékenységeket végző feldolgozóipari központok létesüljenek nálunk.

A szakszervezetis László Zoltán viszont pont arról beszél, hogy nem az olcsó távol-keleti munkaerő a Nokia-kivonulás oka.

– Ázsiában, azon belül is főleg Kínában erőteljesen nő az élőmunka ára. Jóval magasabb a foglalkoztatás, mint öt éve, a bérkülönbség Kelet-Európához képest mára minimálisra zsugorodott. A munkahelyek elvándorlásának fő oka nem a költségekben keresendő, sokkal inkább abban, hogy az iparilag fejlett országokban, így nálunk is, merev a foglalkoztatás szabályrendszere. Ott nem jellemző a fizetett szabadság, a táppénz, a felmondási idő, a végkielégítés. Itt viszont jól kialakult jogi keretrendszer kíséri a foglalkoztatást, amit a multik nem szeretnek – magyarázza László Zoltán. – És erre nem jó válasz, hogy próbálunk puhítani a szabályokon. Az unió sosem lesz kínább Kínánál, indiább Indiánál. Inkább a piacait kellene védenie a közösségnek, így tartva itt munkahelyeket.

Negatív történetek

Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a magyar kormány valóban olcsó munkaerőre törekszik: az egykulcsos adóval, a bértábla visszafogásával próbálja vonzóvá tenni az országot a befektetők számára.

– A bérek hatását a költségszerkezetben amúgy el szokták túlozni. A fő különbség a rugalmasság. Ha kell, Ázsiában az éjszaka közepén felébresztik a munkásokat, átállítják a gyártósort, a kormány pedig minden lehetséges módon segíti a vállalkozásokat.
Pogátsa azt mondja, csúsztatás „a multik, amilyen gyorsan jönnek, olyan hamar távozhatnak is az országból” vélekedés.

– A jelenlegi iparszerkezet még 1998 körül alakult ki, azóta alig változott. Persze voltak kivételek, például amikor a Videoton bázisán létrejött IBM tíz év után hirtelen távozott, ám az elektronikai ipar hamar felszívta a szabaddá váló helyi munkaerőt. Így történt ez a Rába felbomlása után is, amikor az Audihoz kerültek a munkások. A gazdaság egészét nézve döbbenetes stabilitást mutatnak a befektetők. Váltás leginkább a technológiai fejlesztés terén fordul elő.
A folyamat jelenleg is töretlen.

– A Bajnai-kormány idején jelentette be idetelepülését a Mercedes. E döntésében a gazdasági válság és a kormányváltás sem ingatta meg, a minap megkezdődött a termelés. Negatív történet hirtelenjében csupán kettő jut eszembe: a Nokia és a Malév.

Citromsav, napelem

Molnár annyiban vitatkozik, hogy szerinte a ma is működő nagyberuházások már 2008 körül eldöntöttek voltak.

– Az egy éve felállított Nemzeti Külgazdasági Hivatal egyetlen aláírt szerződést sem tud felmutatni. Pedig kommunikációban előhúztak a Szolnokra tervezett citromsavgyártól a Berettyóújfaluba szánt négyezer fős napelemgyárig mindent. Amúgy is baj, ha egy hivatal foglalkozik a befektetővel. Jogkör nélkül tárgyalgat vele, miközben a fejlesztési miniszter elrejtőzik, a gazdasági miniszter nem ér rá, az államtitkára és a beosztottjai nem döntésképesek – sorolja a vezérigazgató. – Bezzeg Szlovákiában a miniszterelnök fogadja a befektetőket, ott bőven akad gyakorlott szakmunkás, van euró, kalkulálható az árfolyam, kiszámítható a kamat, a bérköltség, nincs 20 százalékos kötelező béremelés, ágazati különadó. Ott egészen más a befektetői klíma.
Pogátsa Zoltán úgy véli: bár a kormány befektetőellenes gazdaságpolitikájának legjellegzetesebb érveként a különadót szokták emlegetni, érdemes azt szektoronként vizsgálni.

– A telekommunikáció területén nincs kivonulás, sőt, új mobilszolgáltató lép a piacra. Az élelmiszer-nagykereskedők a különadó hallatán azzal riogattak, távoznak az országból. A magyarországi Tesco igazgatója a Figyelőnek január 3-án úgy nyilatkozott, esze ágában sincs ilyet tenni, sőt, bővít. Az orbáni intézkedéseknek jelentősen egyedül a bankszektorra volt hatásuk. Míg Közép-Európa más országaiban újraindult a hitelezés, nálunk veszteségessé vált ez a szektor. Ennek lehet oka a különadó, de ezt bizonyítani kellene. Az is elképzelhető, hogy a válság vagy a helyi gazdasági feltételek okozzák a visszaesést.
Molnár viszont azt emeli ki, hogy a befektetőkért zajló versenyben rossz politika a multiellenesség.

– Pár ezer munkahely pillanatok alatt átvihető máshová. Hogy ezt elkerüljük, a többi európai állammal kell jóban lenni.