A kínai karakter – Szingapúr: mindent a fejlődésért

Teng szobra mellett angol és kínai nyelven hosszú tájékoztató szöveg idézik fel az életművét – pontosabban azt, amit a szingapúriak tanulságosnak tartanak belőle. Eszerint „rendíthetetlen kommunista és nagy hazafi volt”, aki a szocializmusnak „kínai karaktert” adott. Reformtörekvéseit a „pragmatizmus” vezérelte, és 1978-as szingapúri látogatása után kínai tisztviselőket küldött a szigetországba annak társadalmi rendjét tanulmányozni.

Az emléktábla hátoldalán nagyobb betűkkel ott szerepel az a mondat, amit Teng szingapúri tisztelői a leginkább követendőnek tartanak: „A fejlődés minden másnál fontosabb.” A szobrot maga Lee Kuan Yew (Li Kuang-jao), a szigetország mindenható alapítója avatta fel, és sok tekintetben jelképe lehetne a szingapúri állam filozófiájának. Az 1965-ben függetlenné vált városállam első vezetői hajdan szocialista háttérrel kezdtek politizálni, és szociális elkötelezettségüket sohasem adták fel. Szingapúr gazdaságát tekintve piac­­gazdaság, de társadalmi rendszere részben szocialista jellegű. Az állam erősen kontrollálja a gazdaságot, a GDP 22 százalékát állami cégek állítják elő, a lakások 85 százaléka állami építésű, a földterület pedig nem adható magántulajdonba. A „szocialista piacgazdaságnak” is nevezett rendszer nagy hatást gyakorolt Kínára, amely mára sokban hasonló modellt épített ki. Ami az ideológiát illeti, a szingapúri politikusok szívesen hangsúlyozzák, hogy ők ugyan nem kommunisták, de nem is antikommunisták. Ez a pragmatizmus vezérli a külpolitikájukat is. A nyugati világgal éppúgy jó kapcsolatokat ápolnak, mint Oroszországgal, az ázsiai országokkal, benne természetesen a Kínai Népköztársasággal is.

Ami pedig a Teng által legfontosabbnak nevezett „fejlődést” illeti, Szingapúrban mindent a gazdasági, társadalmi és infrastrukturális fejlődés dominál. Katar és Luxemburg után ez a világ harmadik leggazdagabb országa. A Budapestnél alig nagyobb területen három és fél millió szingapúri mellett több mint kétmillió idegen is él itt, különböző jogcímeken. A csaknem hatmillió embert csak a régi negyedek lebontásával, húsz-harminc emeletes házakban lehetett elhelyezni, ami mellé kitűnő tömegközlekedés épült ki. A születéskor várható élettartam nyolc évvel magasabb a magyarországinál. A szociális juttatások között olyan is szerepel, mint az edzőtermek látogatásához való hozzájárulás. (Ép testben ép lélek.) A fejlődés a nyelvi-kulturális hagyományokat is felülírta. Szingapúr első számú hivatalos nyelve az angol, a hivatalos és nyilvános kommunikációban mindenki az egykori gyarmatosítók nyelvét használja. Így a szingapúriak könnyen boldogulnak a nemzetközi életben, a kereskedelemben és a tudományban is. A fejlődés ugyanakkor nemcsak dominál, de sok mindent legalizál is a lakosság szemében. Szingapúrban megmaradt a halálbüntetés, idén is voltak kivégzések. Hírhedt a testi fenyítés is, évente ezernél több férfit botoznak meg, a leírások szerint igen fájdalmas módon.

Szingapúrt a nemzetközi közmegegyezés „részben szabad” országnak tartja. 1965 óta ugyanaz a Népi Akció Párt (PAP) kormányozza, a parlamentbe csak mutatóba szokott bejutni néhány független képviselő. De a választások lebonyolítása a megfigyelők szerint korrekt, legutóbb a szavazók hetven százaléka a PAP jelöltjeire voksolt. A sajtó erős állami kontroll alatt áll. A legnagyobb internetszolgáltató állami tulajdonban van, egyéni televíziós parabolaantennákat pedig tilos felszerelni. Ismerőseim szerint a cenzúránál már erősebb az öncenzúra, a Szingapúr alapkövének számító „társadalmi rend” (social order) megőrzésének kollektív vágya. A jólét és a permanens fejlődés a társadalom többsége szemében elfogadhatóvá teszi a szabadságjogok korlátozását.

Ezért is érzik sokan aggasztónak, hogy a gazdasági növekedés már két egymást követő negyedévben stagnál, illetve csökken. A hivatalos kormánypropaganda szerint ez csak „technikai recesszió”. Egyik beszélgetőpartnerem, nyugdíjas diplomata azonban ezt gúnyosan úgy kommentálta, hogy ahogy a nő nem lehet „technikailag terhes”, csak valóban, ugyanúgy a recesszió is recesszió, akárhogy címkézi is a propaganda. A kis, sérülékeny országban, ahol minden a fejlődés éthoszára épül, a legkisebb recesszió is fenyegetést jelenthet a társadalmi békére.

A rend mellett a rendszer másik büszkesége a korrupció megszüntetése, illetve visszaszorítása. Akikkel magántársaságban beszélgettem, azok ezt úgy árnyalták, hogy készpénz, drága ajándék, csekk formájában valóban nem létezik az Ázsia más részén mindennapos korrupció. De a kinevezéseknél, a felügyelőbizottsági helyek betöltésénél nagyon is érvényesül a kölcsönös szívességek, érdekbeszámítások rendszere. Azt is megemlítették, hogy miközben Szingapúr hivatalosan elítéli a szomszédos Indonéziában folyó és a városállam levegőjét szennyező erdőégetéseket, valójában szingapúri cégek is érdekeltek az erdőirtásban.

Az „illiberális demokrácia” magyarországi, jobboldali hívei szívesen hivatkoznak pozitív példaként Szingapúrra. Pedig tökéletesen félreértik az ottani helyzetet. Szingapúr valóban nem nevezhető klasszikus demokráciának, de ami a kisebbségek jogait illeti, sok liberális demokrácián is túltesz nyitottságával. A szingapúri politika a gazdasági fejlődésnél is fontosabbnak tartja a nemzetépítés sikerét. Azt, hogy „fajra, vallásra és anyanyelvre” való tekintet nélkül minden szingapúri ember egyenlő polgára a hazájának. Ezért a lakosság hetvenöt százalékát alkotó kínaiaknak kell nagylelkűséget gyakorolniuk. A malájok és az indiai származásúak felzárkóztatását külön kormányzati programok segítik elő. A lakosság három százalékát kitevő tamilok nyelve éppúgy hivatalos nyelv, mint a maláj, a kínai (mandarin) és persze az angol. A metrón minden állomáson mind a négy nyelven bemondják a tudnivalókat, ami praktikusan nyilván felesleges, de jelképként annál fontosabb.

Kínai származású ismerőseim a jelenlétemben tűnődtek el azon, helyes-e, ha az ország következő köztársasági elnöke maláj lesz. És abban maradtak, hogy igen, annak kell lennie, hogy ez is jelezze az egy nemzetté olvadás sikerét. Mivel a szomszédos Malajziában hivatalos gyakorlat a maláj többség támogatása a kínai kisebbséggel szemben, Szingapúrban a kisebbségi malájok pozitív diszkriminációja valóban rokonszenves gesztus a kínai elit részéről. Mert Szingapúr nyelvi sokszínűségével és etnikai toleranciájával együtt is döntően kínai állam, sikere a kínai gyakorlatiasság és üzleti szellem eredménye.

A kis Szingapúr és a nagy Kína több évtizede töretlen fejlődése, azaz inkább szédítő szárnyalása gyökeresen különbözik attól az erősen ideologikus modelltől, amelyet térségünk exszocialista országai választották 1990 után. Nagy kérdés, hogy választhattuk volna-e mi is ezt a modellt, vagy ehhez valóban kínainak kell lenni.