A Hotel Benczúr Linzben vendégeskedik
Az osztrákok közül ma már sokan ismerik a budapesti Hotel Benczúrt. Ausztria fontos kapcsolat a Liget –közeli szállodának, amely a linzi magyar napok egyik fővendégeként újabb vendégkörnek mutatkozik be a felső-ausztriai tartományi fővárosban. Hogy mit tud nyújtani, mi ez az osztrák vendégekhez fűződő különleges kötelék, arról Sárközy György igazgató számolt be a szervuszausztria olvasóinak.
Persze első az ár-érték arányos jó szolgáltatás, a vendég megbecsülése, úgy, ahogyan azt Ausztriában megszokhatta – emeli ki az igazgató. De vannak még más szempontok is. Például a szálloda elhelyezkedése, a környezet, amely ebben az esetben sok szempontból ismerős, hiszen közös múltat, történelmi és kulturális emlékeket idéz fel.
Itt van mindjárt – rövid kis sétával elérhetően – a Szépművészeti Múzeum, amely minden időszakban kínál valamilyen izgalmas kiállítást. (Most éppen annak a Helmut Newtonnak a fotóit láthatja a közönség, akinek műveit jól ismerik Bécsben is).
Az épületről tudható, hogy mint annyi más a mai Budapesten, ez is a Millenniumnak köszönhető: a múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Ekkor már negyedszázada megvolt a gyűjtemény, amely a későbbi – mai – anyag alapját képezi. A bécsi Esterházy Képtár kincseiről van szó, amelyet a magyar állam Esterházy Pál hercegtől vásárolt meg, s bízvást mondható, hogy e gyűjtemény méltó elhelyezése lehetett a fő érv a múzeum létesítése mellett.
Ezen a környéken nem ritka a Millenium emlegetése: nem egy épület, intézmény, út köszönheti létét a városfejlesztés ezen aranykorának, amely nem utolsósorban Ferenc József nevével is összeforrt. A közeli Városliget kellemes sétával érhető el, s itt van mindjárt az az épület, amely az 1896-os Ezredéves Országos Kiállítás egyik fő látványossága volt, a Vajdahunyad Vára. A főkapujával szemben pedig, platánfák árnyékában ott áll Anonymus szobra, annak a tíz szobornak az egyike, amelyeket a 20. század elején Ferenc József adományozott a nemzetnek. A szobor Ligeti Miklós alkotása – 1903-ból –, minden bizonnyal III. Béla névtelen jegyzőjét ábrázolja, és persze nem csak ez az egyetlen lehetőség kicsit ismerkedni a magyar történelemmel.
A várlátogatásnál különösen nyáron a vendéget jobban vonzza a tó: ilyenkor csónakázhat, télen pedig korcsolyázhat. Az osztrák látogatónak van szeme az épületekhez, nem hiába nemcsak Bécs, hanem a vidéki városok is dúskálnak az építészeti remekekben, így nem kerüli el a figyelmét az egykori Korcsolyacsarnok. És ha télen vagy nyáron a Benczúr szállodához ugyancsak közeli Széchenyi fürdőben keres felüdülést, nem mulasztja el megcsodálni ezt az 12913-ban emelt épületet sem.
A Liget lehetőségei ezzel nem merültek ki, önálló program az Állatkert, és bár a Vidám Park sorsa megpecsételődött, azért van olyan része, amelyik továbbra is működik.
Külön történet az Andrássy út, aminek már a neve is ismerősen cseng: nincs olyan osztrák, aki ne rajongna Ferenc József boldogtalan hitveséért. Márpedig, aki valaha is beleásta magát Sisi életrajzába, mindenképpen belebotlott Andrássy Gyula gróf nevébe.
Mindez inkább az érzelmekre ható tényező. Az értelem más okokból szól a Benczúr Hotel mellett. Nem csak a kellemes terasz, az osztrák ízléshez is alakított remek konyha a vonzerő. A mindig a környék aktualitásához kötött
akciós csomagokméltán népszerűek. Júliusig a Newton kiállítás alkalmával várja a szálloda kedvezményes ajánlattal a fotóművészet iránt érdeklődőket. De nem feledkeznek meg az állatkerti sétát előnyben részesítőkről sem. A szabadtéri koncertek, előadások kedvelőinek ugyancsak belépővel kombinált kedvezményes szállást biztosítanak, sőt, még a babona elleni harcba is bekapcsolódtak: 2013-ban minden hó 13.-án némi engedmény várja a vendéget.Mindezzel megismerkedhetnek azok, akik május 16 és 18. között a
linzi magyar seregszemlénfelkeresik a Hotel Benczúr standját.