A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Van olyan ország, amelytől hatszáz mérföldre kell lennünk, hogy hasznos igazságokat mondhassunk meg neki.

François-Marie Voltaire
(Párizs 1694-1778)

francia regényíró, filozófus
Jómódú, művelt polgárcsaládból származott. Szabados és csípős szelleme miatt már ifjúkorában nagy népszerűségnek örvendett az előkelő libertinus körökben, de alkalmi versei miatt már huszonévesen száműzték és 1717-ben majd egy évre a Bastille-ba zárták. Itt kezdte írni Oidipusz c. tragédiáját, ami híressé tette.

1728-ban összetűzésbe került Rohan herceggel és ismét a Bastille-ba csukták, majd kiutasították Párizsból. Három évre Angliába költözött, ott kezdett kialakulni az, amit voltaire-i szellemnek nevezünk: egyfajta életművészet, rendíthetetlen hit a haladásban, az értelem erejében és tevékeny harc a zsarnokság, a fanatizmus, a dogmatikus gondolkodás ellen. Hazatérése után angliai tapasztalatairól – ahol az alkotmányos monarchiát, vallási türelmet és szólásszabadságot tanulmányozta - írta a Lettres philosophiques c. művét, amelyet azonban Párizsban elégettek, s nagy színpadi sikerei dacára ismét menekülnie kellett.

A kelet-franciaországi Cireyben, barátnője, Châtelet márkiné kastélyában talált menedéket. Tizenöt évet töltött itt, fáradhatatlanul dolgozott, két nagy történelmi műve - XIV. Lajos százada és Tanulmány az erkölcsökről – ebben az időszakban készült. Visszatért Párizsba, a Francia Akadémia tagjává választották, a király történészévé és kamarásává nevezte ki.

1750-ben három évre átköltözött Frigyes porosz király udvarába, majd birtokot vásárolt magának Genf közelében, Ferney-ben. Itt töltötte pompás kastélyában élete utolsó két évtizedét. Valóságos udvartartása volt, ünnepségeket, színielőadásokat rendezett, s mint a szellem fejedelme fogadta az ide sereglő nagyurak, írók, művészek hódolatát. Közben pénzével, cikkeivel, befolyásával támogatta az Enciklopédiát. Filozófiai írásaival mindenekelőtt a kereszténységet – már nemcsak a papokat – magát a vallást is támadta. 1778-ban meghívta Párizs városa, s Voltaire a tiszteletére rendezett ünnepségek során halt meg. Az érsek nem volt hajlandó eltemetni, de 1791-ben nagy ünneplés közepette hamvait a Panthéonba szállították.

Színpadi műveit már nem játsszák, verseit nem adják ki, de levelezése, amelyet ma legsajátosabb remekének tekintenek, egyedülálló történelmi, irodalmi és pszichológiai kordokumentum.

Magyarul a XVIII. század végén jelennek meg először művei, a Zaire 1784-ben, a Candide 1793-ban. Voltaire legjelentősebb hazai népszerűsítője Bessenyei György volt.