A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Politikában a legragyogóbb és a legjobban jutalmazott pályát manapság az a forradalmár futja be, aki elárulja pártját.

Étienne Rey
(Parizs, 1879-1940)

Író és színházi szerző. Irodalmi munkássága igen középszerű volt, nevét három aforizmagyűjteménye őrizte meg.

A De l’amour (A szerelemről) 1911-ben, a Maximes morales et immorales (Erkölcsös és erkölcstelen maximák) 1914-ben, a Refus de comprendre 1942-ben jelent meg. Az elsőben még csak az érzelmek és érzékek magánügyei foglalkoztatják, a másodikban, a „gondtalan” békeidők" alkonyán már érződik a viharok előszele, érdeklődése mindinkább az életbevágó kérdések, a társadalom problémái felé fordul. A két kötet között eltelt három év jelentős emberi és írói fejlődésről tanúskodik.

Étienne Rey pesszimistának vallja magát, de borús szemléletét nem bölcseleti érvekkel okolja meg, hanem azzal, hogy „a pesszimizmus az aforisták egyik legszilárdabb hagyománya, sőt a műfajnak talán elkerülhetetlen törvénye is”. Másutt viszont azt írja, hogy „ az örömök csömöréből és a gondolatok cinizmusából előbb-utóbb, mint már eddig is nemegyszer, heves szenvedélyek és lelkes eszményi hitek fakadnak”.