A hét aforizmája

Az aforizma a francia szellem legjellegzetesebb megnyilvánulása, tipikusan francia műfaj. A XVI. századtól napjainkig virágzik, s máig élvezetes szórakozást nyújt azoknak, akik kedvelik az elmés, ironikus, eredeti gondolatokat, az emberi társadalom természetéről vagy visszásságairól alkotott bölcs, tömör és egyedi ítéleteket.
Íme:

Az épelméjű az az ember, aki bensejében őrzi az őrültet.

Paul Valéry
(Sete 1871. október 30. – Párizs, 1945. július 20.)

Francia költő és esszéíró, a 20. századi francia költészet kimagasló egyénisége.
Montpellier-ben végezte középiskoláit, egy ideig jogot hallgatott, majd 20 éves korában megismerkedett Mallarméval, kamaszkorának bálványával.

Hosszú évekig dolgozott a Hadügyminisztériumban, utána a Havas hírügynökségnél, 1922-től pedig már kizárólag irodalmi munkásságából élt.

Nagyon termékeny költő volt, de miután 1897-ben kiadta a La Conquete allemande (A német hódítás) című politikai tanulmányát, két évtizedre elhallgatott.

1917-ben tért vissza az irodalomba a La Jeune Parque (Az Ifjú Párka) című költeményével.1922-ben a Les Charmes (Varázslatok) című kötetét a francia líra kiemelkedő alkotásaként ünnepelte a kritika, de költőként ezután ismét elnémult. Viszont nagy számban kezdett publikálni esztétikai, politikai és filozófiai esszéket. Lírai drámája, a Mon Faust (1946) már csak halála után jelent meg.

A Francia Akadémia 1925-ben választotta tagjai közé. 1938-ban a College de France tanára lett, később részt vett a Népszövetség munkájában, s annak megbízásából Magyarországon is látogatást tett.