A félelem elől nemzeti idillbe menekül Európa

A FPÖ sikere egyáltalán nem kivételes, egész Európában virágoznak a jobboldali-populista pártok, amelyek a gazdasági bajokra és menekültválságra adandó válaszként azzal csábítanak, hogy vissza kell vonulni a nemzeti idillbe – írja a .

2016. április 28., 08:36

A Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság abszolút többséggel kormányoz, de a jobbratolódás már Németországot is elérte. Az AfD bejutott több tartományi törvényhozásba. És úgy tűnik, hogy jövőre bekerül a Bundestagba is.

Ami Nyugaton növeli az ilyen erők koalíciós esélyeit, az az, hogy arrafelé már túlléptek a történelmi árkokon. Keleten viszont még szerepet játszanak a régi viszályok, például Magyarország és Szlovákia között.

A Lajtán túl a közös ellenség most az iszlám, az EU, a nemzetközi konszernek és a globalizálódás. Ez az áramlat a félelemre épít, arra, hogy sokan tartanak a bevándorlóktól, ráadásul a gazdasági helyzet miatt rettegnek a lecsúszástól. A félelmek már mélyen behatoltak a középosztályba.

Szelestey Lajos/Klubrádió