A Dunasziget ismét ünnepel

Június utolsó hétvégéje hagyományosan a Dunasziget Ünnepé, s ebbe beletartozik az is, hogy ilyenkor még nagyobb figyelem irányul az időjárás előrejelzésére. Szerencsére, ha esik, akkor is van hova menni: jobbnál jobb kiállítások várják a Bécsbe látogatókat.

2010. június 20., 19:02

A tavalyinál rosszabb az

idei évsem lehet – sovány vigasz, de igaz. A tavaly júniusi esőzések csaknem elmosták a fesztivált, amelynek helyszínét meg is kellett változtatni.


Most ilyesmit még nem terveznek, tény azonban, hogy a 2006-os rekordév óta zsugorodott a fesztivál. Két évvel ezelőttig pompás tűzijáték zárta, ez mostanában elmarad.

A bécsiek szeretik némi túlzással a létező legnagyobbnak beállítani ezt a háromnapos nagyon zajos rendezvényt, amelyet 1984-ben az SPÖ kezdeményezésére szerveztek meg először. A rendezvénnyel az akkor elkészült Dunaszigetet köszöntötték. A szigetet tulajdonképpen az árvizek megfékezése, a folyó fő áramlatának kettéosztása céljából létesítették a Nagy - és az ekkor kialakított Új Duna közé. Tervezői nem gondolták, hogy egyúttal népszerű szórakozóközpont jön létre, az pedig az első Dunasziget Ünnep szorgalmazóinak sem fordult meg a fejében, hogy hagyományt teremtenek.

A fesztivál színpadjait különböző intézmények működtetik, nekik, a szponzoroknak köszönhető, hogy van pénz jó nevű együttesek meghívására. Bár a részvételről közreadott számok mindig erősen túlzóak, tény, hogy tízezrek igyekeznek ilyenkor a szigetre. A belépés ingyenes, a több mint hatmillió eurós költséghez a szponzorokon kívül a Város is hozzájárul, és erre költik a tetemes összeget, amely az itt árusítók standbérleti díjából összejön.
Az időjárás alakulása a fesztivál honlapjáról

külön linkenkövethető nyomon.

Születésnapi kiállítások

Ha reménytelenül ömlik az eső, mindenképpen érdemes megnézni egy-egy új kiállítást a Duna túlsó partján.

Ezúttal a Leopold Múzeum rukkolt ki igazi szenzációkkal, talán azért is, mert a gyűjtemény tulajdonosa, a múzeum igazgatója, Rudolf Leopold most ünnepelte 85. születésnapját.

A kifejezetten erre a napra időzítve megnyitott kiállítás a bécsi jugendstíl jelképének tekintett Secession építőmesterének állít emléket. Az egyébként csehországi születésű Joseph Maria Olbrich neve nem merült éppen feledésbe, de a szecessziós építészettel kapcsolatban inkább mesterét, Otto Wagnert szokás megnevezni. Igaz, Olbrich Bécsben, a népiesen csak aranykáposztának nevezett Secession épületén kívül egyetlen egy teljes alkotást hagyott csak hátra (a németországi Darmstadtba települt át), de ez a kettő igazi mestermunka. A másik épület egy sportklub székháza. Ma is működik a Práterben, a Fekete-kék Tenisz Egyesületé. Eredetileg Olbrich a K.u.K udvari tisztviselők kerékpáros egyesületének tervezte.

A másik megtekintésre érdemes kiállítás a Leopold Múzeumban ugyancsak születésnaphoz fűződik, mégpedig a kiállító művészéhez. Otto Mühl, az oly sok botrány és vitát kavart akcionista festő ugyancsak 85. életévét töltötte be. Portugáliában él, csaknem ugyanúgy, mint amiért Ausztriában megbotránkozást okozott. Nyilván az évek múlásával élete a kommunában ma már nem olyan zabolátlan, mint annak idején Burgenlandban volt. A nyolcvanas években a különc festő bűntetteket is követett el, 1991-ben kiskorúak megrontásáért a bíróság el is ítélte. Büntetését leülte, de a jelek szerint nemigen volt kedve visszatérni hazájába, amely nem elég nyitott az általa választott szabad vagy szabados létformához.

A most kiállított képek Leopold gyűjteményének darabjai, a válogatás kritériuma kizárólag a művészi érték volt. A kiállításhoz időzítve az idős alkotó is megszólalt, illetve nyílt levélben kért bocsánatot mindazoktól, akiket megbántott, akiknek fájdalmat okozott. Mentségéül a saját szabadságvágyát hozta fel. Aki megnézi a kiállítást, valamelyes képet kap Otto Mühl világáról, és igazat is adhat Rudolf Leopoldnak, aki szerint Mühl „botrányosan jó festő”.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.