A bankrablás iskolája

A 73 éves veterán bankrablót nem bulvárlap, hanem a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung kérdezte egyebek között arról: mi a sikeres bankrablás titka?... Massat szerint a sikerhez két dologra van szükség: jó tervre a művelethez és jó csapatra, aki azt megvalósítja. A félelemtől nem kell tartania, így a rabló. Mint elmondta, állami gyermek-intézményekben nőtt fel s fiatalon megtanulta, hogy semmitől ne féljen, ha életben akar maradni. A banki akciók, mondta el, tulajdonképpen mindig ugyanúgy folytak le: a társuk vezette autóból ketten ugrottak ki a pénzintézet előtt, arcukon maszkkal, mindkét kezükben élesre töltött lőfegyverrel. Társának az volt a feladata, hogy „kezelje” a banki személyzetet, rábírja őket a készpénz átadására, a széf kinyitására, míg ő az ügyfeleket semlegesítette: általában (az ijesztőbbnek vélt) tört angolsággal parancsolt rájuk, hogy feküdjenek a földre és csukják be a szemüket, ne adjanak hangot. Ha valaki mégis megmozdult, vagy mukkant, elég volt egy lövés a mennyezetbe, s mindenki némán, mozdulatlanul maradt a hasán...

Massat szerencsésnek érzi magát, hogy emberre soha nem kellett lőnie, de szerinte a sikeres rabláshoz az éles fegyver mindenképpen hozzá tartozik – játékpisztollyal, vagy hasonlóval az ember gyengének érzi magát, míg az igazi lőfegyver bátorságot ad... Az akciókat egyébként többnyire ősszel bonyolították le, mert a szürke, ködös időben könnyebb a menekülés. A kiszemelt bankfiókok sosem a városok központjában voltak, hanem külső, kevésbé forgalmas kerületekben. Rablásaikat általában 3-4 perc alatt bonyolították le, mert ha további időznek, ott találják őket a rendőrök: a bankok titkos riasztó-rendszere nem csak rejtett gomb nyomására működik, hanem például akkor is, ha a széf nyitására kényszerített alkalmazott nem a rendes, hanem a titkos, egyben vészjelzést is kiváltó kóddal nyitja a trezort.

A hétpróbás bankrablókat néha évekig nem kapták el, mert menekülésüket is ügyesen tervezték. Nem hajtottak autójukkal és zsákmányukkal csak néhány sarkot, majd gyalog folytatták útjukat s másnap reggelig elrejtőztek valahol a közelben. A reggeli csúcsforgalomban ültek újra kocsiba (immár a rablás színhelye közelében leállított sajátjukba) s tértek haza.

Arról, hogy mennyi pénzt vittek el a bankokból, az interjú-alany persze nem kívánt válaszolni, legfeljebb annyit, hogy „sosem olyan sokat, amennyit ne tudtunk volna elvinni...” Igaz, az idős férfi különböző cselekményeiért összesen 30 évet töltött börtönben – ahol is tekintélye volt, sokan kérték ki szakmai tanácsait. Pénzét, amennyi volt – „nem éltem rosszul, amikor kinn voltam”,mondja – rég elköltötte. Most csak szociális segélyre tud támaszkodni – meg a tiszteletdíjakra, amelyeket biztonsági szakértőként felvesz, többek között éppen pénzintézetektől. Bankot rabolni egyébként napjainkban nem igazán érdemes, tudjuk meg tőle. A riasztó-rendszerekhez ugyanis mindenütt kamerák társulnak, így nehéz megúszni a dolgot...