49 százalékkal adózzanak a gazdagok
Emeljék 49 százalékra a legtöbbet keresők jövedelem- adóját, emellett vessenek egyszeri vagyonadót a lakosság egy százalékát kitevő milliomosokra. Erről hozott határozatot a Zöldek szombaton véget ért kieli kongresszusa, ahol azt is igényelték a küldöttek, hogy az alkotmányt módosítva erősítsék Németország részvételét az európai integrációban.
A nyugat-német környezetvédők és kelet-németországi polgárjogi mozgalmak egyesüléséből kialakult mai Zöldpárt 1998- 2005 között a szociáldemokratákkal koalícióban kormányzott. Vezetőjük, a Budaörsről kitelepített sváb családból származó Joschka Fischer külügyminiszter-alkancellárként nemzetközi tekintélyt is szerzett. A párt a 2009 - es választásokon elérte története addigi legjobb eredményét, 10.7 százalékot, a legutóbbi tartományi választásokon pedig jelentősen előretört. A Zöldek ennek köszönhetően 5 tartományban részesei a kormánynak, Baden-Württembergben pedig a párt történetében először adnak tartományi kormányfőt és a szociáldemokratákkal közösen kormányoznak. E sikerek alapján céljuk, hogy a 2013-as választások után – feltehetően ismét az SPD-vel szövetségben – újra részt vehessenek a szövetségi kormányban.
E célnak megfelelően a kongresszuson óvtak egy újabb CDU-SPD nagykoalíciótól és hevesen bírálták a kormányzó kereszténydemokratákat és vezetőjüket, Angela Merkel kancellárt. A Zöldek több demokráciát és nagyobb szolidaritást igényelnek, amelynek eszköze az adópolitika is. A jövedelemadó legmagasabb kulcsának 49 százalékra emelése kompromisszum: a párt ifjúsági szervezete 53 százalékot igényelt. Egyetértés volt viszont a leggazdagabbak keményebb megadóztatásában. A milliomosokra kivetendő vagyonadó több éven át összesen 100 milliárd eurót hozhat s e bevételt az államadósság csökkentésére kellene fordítani. Ha ugyan megvalósul a terv: annak, akárcsak a többinek a megvalósításához ugyanis parlamenti többségre van szükség.
Meglepetés volt, milyen hangsúlyosan igényelték a Zöldek az európai együttműködés erősítését. Javasolták a német alkotmány módosítását, hogy abban rögzítsék az ország erősebb beilleszkedését az Európai Unióba. Ugyancsak meglepetés volt a kongresszus vendége: Jeórjiosz Papandreu, a nemrég lemondott görög miniszterelnök, egyébként a Szocialista Internacionálé elnöke beszélt arról, hogy országa az Európától kapott támogatást jól fogja felhasználni s nagy taps közepette hangoztatta: „nem piszkos szó a multikulturalizmus” (amint azt korábban Angela Merkel megállapította).
Nagy tapsot kapott Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament Zöldek-frakciójának társelnöke, aki korábban a német Zöldpártban is dolgozott. Cohn-Bendit szerint az Európai Parlament képviselőit közvetlenül kellene választani, akárcsak az Európai Tanács elnökét.