Zseniális: Hoffmann Rózsa szerint eddig is jártak Bécsbe a magyar diákok, úgyhogy nem baj a CEU lelépése
Nem történt olyan tragédia, amiből botrányt kell csinálni, Bécs nincs a világ végén – ennyivel intézte el az egykori oktatási államtitkár, a KDNP-s Hoffmann Rózsa az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy a nemzetközi ranglisták alapján az ország legjobb egyetemének számító CEU az osztrák fővárosba tette át székhelyét és amerikai diplomát adó képzéseit. Mindezt pedig azért, mert a magyar kormány nem volt hajlandó aláírni a CEU legális működését lehetővé tevő megállapodást.
Hoffmann ennek ellenére azt mondta, szerinte nem a kormány űzte el az egyetemet, hanem az intézmény döntött úgy, hogy az amerikai diplomát adó képzéseiket kiviszik az országból. A bukott oktatáspolitikus zseniális érvelése ezután így folytatódik a Bécsbe költözés mellett:
Nincs ebben semmi különös, hiszen eddig is jártak magyar fiatalok bécsi egyetemekre.