Zsarolókat kaptak el Balatonfüreden, hétmillió forintot szereztek az áldozatuktól

2019. március 30., 15:43

Szerző:

Zsarolókat fogtak a balatonfüredi rendőrök, több millió forintot követeltek a sértettől - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.  A közlemény szerint egy magát hivatalos személynek kiadó férfi több alkalommal pénzt követelt a sértettől azzal az indokkal, hogy tudomása van az általa korábban elkövetett bűncselekményekről. Az elkövető és a zsarolásban közreműködő három nő a sértettől összesen mintegy hétmillió forintot kényszerített ki.

Az egyik zsarolót - egy 22 éves pétfürdői férfit, valamint egy 19 éves nőt - Veszprémben fogták el, társaikat, egy 48 éves vilonyai és egy 32 éves csajági nőt pedig aznap este otthonaikban igazoltatták a rendőrök.

A négy embert előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A nyomozók indítványozták letartóztatásukat, aminek az illetékes bíróság helyt adott.

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.