Zsákutcába hajtottak be a tolvajok, így fogták el őket a rendőrök
Bejelentés érkezett a rendőrségre március 31-én hajnalban, hogy valaki betört a hédervári postahivatalba. A helyszínen a rendőrök az ingatlan hátsó ajtaját befeszítve találták és az épületben kutatás nyomait fedezték fel. Egy szemtanú jelezte, hogy a közelben látott egy autót, ami gyanúsan mozgott – írja a police.hu.

A rendőrök keresni kezdték a járművet, Hédervár egyik zsákutcájában meg is találták, két férfi tartózkodott benne. Igazoltatás után átvizsgálták a járművet, a kocsiban pedig bűncselekmény elkövetéséhez használt tárgyakat és eszközöket, illetve ruhaneműket és egy gáz-riasztó fegyvert is találtak.

A betörés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 és 31 éves szlovák állampolgárokat elfogták, előállították, mindkettejüket lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Felmerült a gyanú, hogy a két férfi több hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett Mosonmagyaróváron és környékén, ezért a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság indítványozta letartóztatásukat.