Zoya Katarova: Nem elég az átoltottság ahhoz, hogy megfékezzük a járványt

A biológus szerint az indiai mutánsról egyelőre nem lehet sokat tudni, csak azt, hogy villámgyorsan terjed és olyan tragikus helyzetet teremtett, amit nem lehet leírni. 

2021. április 22., 09:45

Szerző:

Szinte teljességgel kizárt, hogy matematikusok – akik nem epidemiológusok is – nagy pontossággal megmondják a koronavírus jelenlegi terjedésének mértékét – mondta Zoya Katarova biológus a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában.

– Valójában két helyzetben lehet pontosabb adatokat közölni. Az egyik, ha teljesen kontrollálatlan a járványkezelés, a másik pedig, ha teljes a lockdown, azaz teljes kontroll alatt áll az ország. A kettő között csak találgatni lehet minden esetben, ami elfogadhatatlan – fejtette ki.

A biológiai tudományok kandidátusa azt is elmondta, szerinte a gyerekek oltása nélkül lehetetlen megfékezni a járványt. – Tartani kell magunkat ahhoz, hogy ha a gyerekeket nem oltjuk be, akkor az összes többi embert be kell oltani minél hamarabb. Olyan nincs, hogy két és fél millió már elég lenne bármihez is – mondta.

Kiemelte, hogy a koronavírus gyökeresen különbözik az eddigi összes ismert vírustól és járványtól. – Más a terjedésének a mechanizmusa, (…) egyetlen egy gócpont elég, hogy újra el kezdjen terjedni – fogalmazott. Szerinte az, ami Indiában történik katasztrófa, és mivel egyelőre az ottani vírusvariánsról nem lehet sokat tudni, félelmetes is.

– Ez egy úgynevezett dupla mutáns, villámgyorsan terjed és olyan tragikus helyzetet teremtett, amit nem lehet leírni. Indiában korábban a lezárásokkal sikerült visszaszorítani a vírust, de lassan indult az oltási program és hirtelen megjelent az új variáns.

Zoya Katarova szerint Magyarország abból a szempontból nehéz helyzetben van, hogy nem lehet hermetikusan lezárni a határait. 

– Ezt a járványt kizárólag egy módszerrel, csak oltással nem lehet kiirtani. A szociális távolságtartást is be kell iktatni – mondta. Kiemelte, szerinte az, hogy hazánkban magas az átoltottság, és hogy ennyire magas a halálozás egy olyan paradoxon, amit kötelező lenne megmagyarázni. – Ausztráliában 1 százalék az oltottság, de a halálesetek száma január 31. óta nulla. A vírus terjedésének a csökkentése főként az átoltottság és a távolságtartás függvénye. Én nem azt látom az utcán, hogy az emberek ezt betartanák – tette hozzá.

A biológus kitért arra is, hogy van, akinél nem látszik az oltás után antitest a vérben, vagy csak nagyon kevés. – Meg kell érteni, hogy az immunrendszer egyedi. Van, aki magas számokat produkál, van aki nem. A vakcina a halálos kimeneteltől 100 százalékban megvédhet, ezt elhiszem, de a vírus terjedését nem tudja biztosan gátolni, hiszen mindenki máshogy reagál az oltásokra. Ezért lenne fontos a továbbiakban is a szociális távolságtartás – mondta.

(Kiemelt kép: MTI | Balázs Attila)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.