Zebrát festettek maguknak a lakótelepen a civilek, rendőrségi eljárás indult ellenük

2020. szeptember 12., 12:07

Szerző:

A romániai Arad egyik lakónegyedében a lakók megunták, hogy a tömbházak közt éjjel-nappal száguldoznak az autósok, ezért úgy döntöttek, festenek maguknak egy  zebrát az utcára.

A krétával készült műalkotás mellett egy „10 km/h” felirattal jelezték, hogy mostantól sebességkorlátozást vezettek be, lassítani kéne a környéken.

Ez azonban illegálisnak minősül, és a rendőrség máris eljárást indított az ügyben. Az önjelölt forgalomszervező 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat a zebrafestésért – írta a kolozsvári Főtér.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.