Wally

Régóta figyelem nagy érdeklődéssel, milyen remekül gazdálkodik a bécsi Leopold Múzeum azzal a kétségkívül nagyon gazdag anyaggal, melyet névadó alapítójuk az évtizedek során felhalmozott. Mert hiszen nemcsak az a cél, hogy a turista Bécsben járva ne kerülje el a múzeum felső emeletén látható állandó tárlatot, a szecesszió klasszikusainak kincsesbányáját, hanem az is, hogy a gyakori múzeumlátogatóknak is kínáljon, kínálhasson valami csemegét. Ezért aztán a Leopold mai vezetői folyton azon törik a fejüket, hogyan lehetne újrarendezni, átalakítani, átszervezni a meglévő anyagot, hogy az új fénytörést, új értelmet kapjon, hogy az ismert képeket érdemes legyen tömegeknek is újra és újra fölfedezni. (Mint mikor a gyermek újra meg újra megrázza a kaleidoszkópját, vadonatúj egységet hozva létre a régi elemekből.) Hogy ezt a kiállítási filozófiát kényszer szülte-e vagy sem (tehát hogy a helyieknek nincs is módjuk máshonnan egész tárlatokat kölcsönözni, mint például az Albertinának), vagy eleve ez volt a tárlatokkal kapcsolatos koncepciójuk, azt ebből a szögből nemigen lehet megállapítani, de ez mindegy is. A megoldások újra meg újra igazolják a terveket. Mindig új és izgalmas kiállítás születik a „régi” anyagokból.

Most például a jól ismert Wally-képek kapnak új fénytörést, és lesznek hátterei (de micsoda hátterek azok!) egy emberi életútról szóló különös dokumentumdrámának. Schiele életének egyik legfontosabb nőalakja (a kettőből), modellje, múzsája, párja, Walburga Neuzil mindössze huszonhárom évet élt – abból négyet a zseniális festő párjaként. A róla készült emblematikus festmények, grafikák régóta díszei a Leopoldnak – a tárlat most arra vállalkozik, hogy bemutatja nekünk az embert, akiről e képek születtek. Dokumentumok, fotográfiák, térképek kísérik nyomon Wally életét. Egy asszonyét, aki gyermekként zuhant ki a kispolgári létből a városszéli szegénységbe, és akinek minden erejére, ügyességére, tűrőképességére szüksége volt, hogy talpon maradjon.

Nádas Sándor