Wallerstein: Magyarország be van szorítva
Egy élő egyetemi szigorlati tétel tartott előadást Budapesten. Immanuel Wallerstein, szociológust, a Yale Egyetem vezető kutatóját pénteken tiszteletbeli doktori címmel tüntetik ki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
Immanuel Wallerstein a függőségen alapuló világrendszer legjelentősebb, még aktív teoretikusa. Legfontosabb elmélete a centrumból és perifériából álló világrendszerről szól. Az 1970-ben megjelent és 1980-ban, valamint 1989-ben kiegészített elmélet lényege, hogy míg a fejlett világnak megfelelő centrum államai birtokolják a tőkét, technológiát, információt és tudást, addig a külterület államainak szerepe az agrártermelés, valamint a kitermelő ipar, nyersanyag biztosítása - számolt be az
MR1 Kossuth Rádió.Budapesti előadásában az Egyesült Államok hegemóniájának elolvadását vázolta. Áttekintette azt, ahogyan az Egyesült Államok a második világháború nyomán felülkerekedett nagy kihívóján, Németországon, majd ahogy a 80-as évek végén a Szovjetunión. A győzelem ugyanakkor magában hordozta a bukást is. Szerinte ugyanis a hegemónia önmegsemmisítő állapot: hosszú ideig nem maradhat fenn. Kifejtette, hogy az Egyesült Államok egyeduralmát az ennek érdekében kezdett háborúk sem állították helyre, a csapatok kivonulnak Irakból és hamarosan Afganisztánból is.
Az előadás után elsőként azt kérdeztük tőle, hogy melyek a gazdasági válságnak a legdrámaibb következményei a világpolitikában. Wallerstein szerint mindenekelőtt az, hogy többközpontú világrendszer alakul ki. Ma mintegy tíz nagyobb hatalmi pólusról beszélhetünk. Ezek alkudoznak, egyezkednek egymással esetleges megállapodásokat kötnek, hogy a maguk számára a legnagyobb előnyt elérjék. Ez a helyzet pedig rendkívüli bizonytalanságot hoz geopolitikai értelemben. A szociológus azt mondja: a sokpólusú világ nem marad fenn sokáig, előbb-utóbb ezek az országcsoportok hosszabb távú, kiszámíthatóbb megállapodásokat kötnek egymással, de az is bizonyos, hogy nem fogunk visszatérni az egyetlen nagyhatalomból és sok kicsiből álló világhoz.
A gazdasági következmények még ennél is komolyabbak – vélte. Gazdasági értelemben a válsággal egy nagy zuhanáson vagyunk túl. De ez sem új folyamat, egy 30-35 éves gazdasági stagnálás végén vagyunk, amelynek lényege a hitelek állományának folyamatos növekedése volt. Most pedig utolsó felvonásként az Egyesült Államok óriási kiadásokkal próbálja menteni a helyzetet, de nem nagy sikerrel. Wallerstein rendkívüli gazdasági zűrzavart lát, amelyben a valutaárfolyamok nagy sebességgel mozognak, gyakorlatilag minden kormány óriási hiánnyal küzd. Ráadásul ebből nehéz kiutat találni, hacsak nem adóemeléssel, vagy a kiadások csökkentésével. Előbbi viszont a vállalatok működését veszélyezteti, míg utóbbi komoly társadalmi elégedetlenséget vált ki. Görögországot hozta fel példaként, ahol csekély kiadáscsökkentés zavargásokhoz vezetett.
Wallerstein szerint a radikális mozgalmak a bal és a jobboldalon is teret nyernek, ami aláássa a politikai stabilitást. Úgy látja, hogy ebből a szempontból manapság a világ legbizonytalanabb országa az Egyesült Államok. A szélsőjobb szervezetek szinte kezelhetetlenné válnak, rendkívül kormányellenesnek, már-már anarchistának mondhatóak. Készek megtorpedózni a kormányzat intézkedéseit sok módon, meglehetősen kirekesztő jelszavak kíséretében. Ehhez képest szerintem Európa egy békés tenger – fogalmazott a Yale vezető kutatója.
Immanuel Wallerstein szerint Magyarországnak nincs sok választási lehetősége. Be van szorítva az egyik oldalon Nyugat-Európa, a másik oldalon Oroszország közé, és igazodnia kell azokhoz a döntésekhez, amelyek a két nagy között születnek. Más, kisebb jelentőségű országok számára, amelyek máshol fekszenek, nagyobb tere lehet a manőverezésnek. Akár ki is játszhatják egymás ellen a nagy szereplőket a saját hasznukra. Brazília például meglehetősen sikeres ebben.
Mindeközben sok ország, amelyet Wallerstein korábban a periféria államaihoz sorolt – India, Kína – most nagyhatalommá válik. Egyes országok felemelkednek, ötszáz éven át uralkodnak, majd lehanyatlanak és mások tűnnek fel – mondja a szociológus. Ez egy lassú átalakulás, mindig is voltak földrajzi áttolódások a centrumokban, a modern világrendszernek is természetes folyamata ez. Wallerstein biztosra veszi, hogy Kína nagyon erőssé válik, önmagában elég erőt képvisel, és arra se lenne szüksége, hogy Japánnal és Dél-Koreával együttműködjön. A három közösen azonban bizonyára nagyon komoly hatalmi központot alkothatna. A kérdés csak az, hogy van-e idejük a kapitalista világrend centrumává válni. A kapitalizmus megéli-e azt a kort, hiszen nem lehet öt perc alatt központi hatalommá válni, 75-100 éves folyamat. Ennyi ideje pedig szerinte nincs ennek a gazdasági rendnek.
