Vonáék barbár szertartása
09/11: Tüntetők várták a Hamasszal ünneplő Vonát - A demonstráció résztvevői az iszlám terror áldozatainak emlékét akarják ébren tartani.
Mintegy 100 fő részvételével került megrendezésre az a magyar-arab barátságot propagáló rendezvény, melyet nyilvánvalóan provokatív céllal a 2001. szeptember 11-i WTC elleni terrortámadás évfordulójára szervezett a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
A eseményt Vona Gábor pártelnök nyitotta meg, és részt vett rajta Hegedűs Lóránt református lelkész, a Jobbik országgyűlési képviselője, egyben a magyarországi Hamasz elnöke. A program helyszínét, az Ajkai Erőmű művelődési házát kora reggel magyar gárdisták segítségével rendezték be - írta az
ATV honlapja.Megszentségtelenítve
Az esemény ellen csendes demonstrációval tiltakozott a Veszprém Megyei Baráti Kör a Terror Áldozataiért képviseletében megjelent mintegy 80 ember. Tiltakozó tábláikon felhívták a figyelmet arra, miszerint nem véletlen, hogy a 2001-es mintegy 3000 áldozatot követelő terrortámadás emléknapjára szervezi a Jobbik ezt az eseményt, megszentségtelenítve ezzel az áldozatok emlékét. Csoma Zoltán, a baráti kör szóvivője elmondta azt is, hogy szervezetük az iszlám terror áldozatainak emlékét akarja ébren tartani. Vona - láthatóan meglepődve - percekig nézte a demonstrációt, majd a művelődési házban tartott beszédében szóba is hozta, hogy nem számított ekkora létszámú "cionista tüntetésre".
Hegedűs, az áruló
Csoma Zoltán utalt a magyar történelemre is, melyben nemzetünkre vonatkozó történelmi tapasztalatokat szerezhettünk arról, hogy mit jelentenek a gyakorlatban az iszlám dzsihád hódító törekvései: elnéptelenedett falvak, szolgasorba vetett embertömegek, éhező ország. „Ez a rendezvény mélyen sérti a magyar történelem országvédő harcosainak emlékét is, akik életüket adták, hogy Magyarországot felszabadítsák az iszlám-török uralom alól. Habár – tette hozzá – Eger török ostroma során is volt egy Hegedűs nevű áruló.”