Vona szerint Orbán a Nyugaton hírhedt, de nem megbecsült ember, Keleten pedig tudják, hogy csak le kell fizetni

2018. január 27., 19:01

Szerző:

Vona Gábor szerint a Jobbiknak van egyedüli reális forgatókönyve a kormányváltásra, és ehhez az ereje és az elszántsága is adott.  Az ellenzéki pártvezető, miniszterelnök-jelölt a Jobbik évadnyitó rendezvényén szombaton Budapesten azt hangsúlyozta, van jövőképe és terve arra, hogy mi következik választási győzelmük esetén. Értékelése szerint az uralkodó társadalmi közérzet ma a félelem, s ennek kell véget vetni április 8-án. Most kell a változás, nem 4 vagy 8 év múlva - mondta, hozzátéve, nem tagadja, hogy a Fideszt erő, s erőt csak erő tud leváltani, „félszívűek és féleszűek” nem, főleg akik még a kormányfő fizetési listáján is rajta vannak. A politikus szerint míg a baloldali pártok egymást akarják leváltani, addig a Jobbik a kormányt.

Vona a mintegy egyórás beszédében hét területen szorgalmazott történelmi fordulatot: a biztonságban, a demokráciában, a korrupció felszámolásában, a versenyképességben, az elvándorlás megállításában, a nemzetközi presztízsben és a társadalmi összefogásban. Ezeket az elképzeléseit kifejtve úgy vélte, ma virtuális biztonság van, mindennaposak a közbiztonsági problémák és gyenge a honvédelem. Az egyenruhások anyagi és társadalmi megbecsülése mellett foglalt állást. A Jobbik elnöke azt is mondta, hogy miközben a kormány azt hangoztatta, hogy migránsmentes övezetté teszi Magyarországot, 2300 menekültet telepített be és hazugságokkal próbálja ezt magyarázni. Azt is megfogalmazta, pártja a nemzetközi egyezmények megtartásával, „szépen csendben, hírverés nélkül, de annál határozottabban” megvédi Magyarországot a migrációtól, a terrorizmustól és a kvótáktól. A kerítés is állni fog – erősítette meg, felvetve, hogy más határszakaszokon is meg kell építeni és önálló határőrséggel védeni.

Fotó: /MTI/Kovács Attila

Egyúttal elszámoltatást ígért a letelepedési kötvények ügyében, és azt vetette fel: azok fizessék vissza a konstrukcióban kapott pénzt és kamatait, akik részt vettek a „mocskos” üzletágban. Beszélt arról, hogy a demokráciát helyre kell állítani, mert jelenleg „távolról, ácsingózva” figyeljük a románokat meg a bolgárokat. Emellett demokratikus vezetőket sürgetett a jegybank, az ügyészség és az Állami Számvevőszék élére. Szerinte ezek a vezetők ma Orbán Viktor programjában csatolt fájlok, akik ha elkezdenek rosszul - értsd függetlenül - működni, akkor azonnal törli őket. Jelezte, a családi adókedvezményt, a határon túli magyarokért érzett felelősségérzetet és a költségvetési fegyelmet megtartanák. Amit meg kell szüntetni, az a korrupció – fogalmazott, azt egy gyomnövényhez hasonlítva, amelyet irtani kell, azonban Orbán kertjében még nemesítik, ültetik is. Ígéretet tett az elszámoltatásra és arra, hogy felállítják a korrupcióellenes ügyészséget, továbbá elfogadják a politikusok által elkövetett bűncselekményeket súlyosabban büntető úgynevezett lex Lúdas Matyi törvénycsomagot.

Vona bírálta, hogy a cigányság integrációjára szánt források nem értek célt. Értékelése szerint egy, a Kádár-rendszer végén született cigány gyermeknek nagyobb esélye volt a felemelkedésre, mint most, mert a politika abban érdekelt, hogy az érintetteket kiszolgáltatott helyzetben tartsa. Kitért arra is, hogy az ország ma nem versenyképes, s ennek helyreállításához egyebek mellett modern oktatás és erős vállalkozások kellenek. „Kelet-közép Európa Svájca lehetnénk, hogyha a természeti erőforrásainkkal és az itt élő emberekkel felelősen bánna a kormány” – fogalmazott. Beszédében az alapellátás azonnali megerősítését sürgette az egészségügyben, s mint mondta, kezdeni kell valamit a várólistákkal, a demenciával és a lakosság szörnyű fogászati állapotával. Mind az egészségügyben, mind a szociális területen dolgozóknak nagyobb megbecsülést követelt. Megerősítette azt is, hogy differenciált nyugdíjemelést szeretnének és lehetővé tennék, hogy a férfiak is nyugdíjba menjenek 40 év munkaviszony után. A családpolitikáról szólva finomhangolást tartott szükségesnek annak érdekében, hogy az egyszülős családok és a mozaikcsaládok is megfelelő kedvezményekben részesülhessenek. Vona kiállt amellett, hogy a család egy férfi és egy nő szövetsége a gyermekvállalásra, s nőellenesnek nyilvánítva a kormányt jelezte, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kell fizetni mindenkinek. Kitért arra, hogy a hazai vállalkozásokkal kívánnak stratégiai szerződést kötni, őket adó-, járulék- és bürokratikus terhek csökkentésével segíteni és tiszta versenyt teremteni. Úgy fogalmazott, fáj neki az elvándorlás és az, hogy minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Mindent megtesz, hogy megállítsa a folyamatot - hangoztatta, példaként hozva a béruniót és az otthonteremtési programot.

Diplomatákkal való találkozásaira hivatkozva Vona azt mondta, Orbánt külföldön hírhedt figurának tartják, de nem egy megbecsült ember. Keleten pedig csak azért tartják megbízhatónak, mert csak le kell fizetni. Jelezte, részt kell venni az unió jövőjéről szóló vitában és meg kell erősíteni, ki kell bővíteni a visegrádi együttműködést. Azt is megfogalmazta, hogy nem egymás vállát kell megveregetni a Máért zárt ülésén, hanem nemzetközi szervezeteknél kell felvetni a kárpátaljai magyarok ügyét vagy a székely autonómiát. Hozzátette: a nagyhatalmak között egyensúlyozni kell, a szuverenitásunkat meg kell őrizni. Megjegyezte, szerinte a kormány lejáratta a nemzeti szót, ezért vissza kell adni annak jelentést.

Vona egy új kiegyezés igényét is megfogalmazta, jelezve, nem kell mindenben egyet érteni, ettől még lehet szó összetartozásról. Azt is mondta: a kormány ma az emberekben lévő rosszra építkezik, szerinte azonban meg kell találni mindenkinek a "jobbik énjét", s ezt tartja küldetésének.