Iskolaigazgató indul független jelöltként Miskolcon, korábban tüntetésen védték meg a fideszes vezetéstől

2019. július 1., 16:40

Szerző:

Független jelöltként indul Miskolcon a polgármesteri címért ősszel Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Ma Facebook-üzenetben, illetve szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben jelentette be, hogy elfogadta a a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület felkérését, és elindul az önkormányzati választáson.

Veres Pál a borsod24-nek adott interjút, amelyben elmondta, hogy nem a pártoknak szeretne megfelelni, hanem a város közösségének.

– A barátaimat sem a pártszimpátiájuk alapján válogatom. Úgy látom, sok értékes ember van a legkülönbözőbb politikai pártok szimpatizánsai között. Nem titkolom, szinte valamennyi párt környezetéből megkerestek. Mindenkinek azt mondtam, nem vállalom, hogy pártjelölt legyek. Soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja. Egyértelművé tettem, hogy nem vagyok pártember, nem is akarok az lenni

– közölte. Hozzátette, hogy azt képviseli, hogy a városnak nem pártpolitikára, hanem várospolitikára van szüksége.

Megfogalmazása szerint emberekben gondolkodik, és nem pártokban. Arra a kérdésre, hogy baloldali, liberális, jobboldali vagy konzervatív embernek tartja-e magát, azt felelte, hogy ő miskolci, borsodi, magyar és európai.

– Minden egyéb csak zavaró címke számomra. Egyébként konzervatív, vallásos nevelésben részesültem, családomban a hagyományos emberi értékek, a nyitottság, a mások elfogadása, a becsület, a tudás és a munka tisztelete voltak a meghatározók

– jegyezte meg.

 

Veres Pál azt reméli, hogy minél többen támogatni fogják. Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy az a jelenlegi polgármester, Kriza Ákos lesz-e vagy sem. A Népszava arra emlékeztet, hogy az iskolaigazgató mellett korábban tüntetést is tartottak a városban, miután 2013-ban elmozdították, a fideszes többségű miskolci önkormányzata a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázata ügyében nem a tantestület és a szülői munkaközösség által elsöprő többséggel támogatott igazgatót, vagyis Veres Pált támogatta, hanem az evangélikus gimnázium igazgatóhelyettesét. A felháborodás hatására végül az Emmi kinevezte Verest az intézmény élére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e külön jelöltet vagy ők is támogatják majd az iskolaigazgatót.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.