Végig tilosban parkolt Matolcsy György a Bálna előtt, miközben vett egy szuperdrága hifit

2018. június 13., 12:34

Szerző:

A 444 olvasója szúrta ki és örökítette meg, hogy a világoskék inget és homokszínű nadrágot viselő Matolcsy György jegybankelnök nem sokkal ezelőtt vásárolt valami jó nagy méretű cuccot a Bálnában megnyílt Bang & Olufsen boltban. A boltból kilépve pedig arról értekezett hangosan, hogy azért vette meg pont ezt, mert a fiának nagyon bejött.

A jegybankelnök Mercedes kisbusza az olvasó szerint végig tilosban parkolt.

Fotó: 444/olvasó

A dán cég high-end hangfalrendszereket, lejátszókat és tévéket gyárt letisztult designnal, elképesztő árakon.  Mivel a csoda be volt csomagolva, nem tudni pontosan mi lehetett, de, mint a portál írja, nem kizárt az sem, hogy a cég tavaly kihozott BeoLab 50 nevű hangszórójából vett egy párral.

Erről a darabonként 13 295 euróba, vagyis 4 millió 250 ezer forintba kerülő cuccról ugyanis az egyik fia, Ádám tulajdonában lévő Origo tavaly nyáron cikket közölt.

Az egybeesés mindenesetre elgondolkodtató. 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.