Van egy magyar város, ahol ötmilliós támogatást és lakást is adnának egy háziorvosnak, csak jönne már

2017. december 20., 17:27

Szerző:

Ötmilliós pályakezdési támogatást és szolgálati lakást adnának Sümeg városában annak, aki végre betöltené az egyik üres háziorvosi praxist. Sőt a jelentkezőnek még iparűzési adót sem kellene fizetnie.

A helyi polgármesteri hivatal hirdetését a Szárnyas Fejvadász tette ki a Facebookra, és a HVG.hu szúrta ki.

Íme:

A sümegi jelenség némileg mintha ellentmondana az Orbán-kormány egészségügyről vetített képének. Nem tudjuk hová tenni például annak fényében sem, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár tegnap tudatta, hogy az egy főre jutó orvosok száma éppen megfelel a nyugat-európai átlagnak.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.