06:50 - 09:00

MOST: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

Válság előtt, COVID után – Pikó András: Túléltem, túlteszem magam

Reggelente még fájós fejjel ébred, gyenge, és néha szédül. De kopogjuk le, megúszta, szerencsére a család is jól van. Nem vágyakozik – ahogy csúfondárosan mondja – a COVID-celeb szerepére. Az jólesett neki, hogy volt munkahelye, a Klubrádió felhívta. A helyzet esetünkben hasonló, a polgármester – le sem merem írni, hány éve – a 168 Óránál is dolgozott. A járvány, a vész megragadhatóbb, ha személyes ismerősünk találkozik vele. Nem is beszélve arról, ha a lábadozót idekinn csupa rossz hír várja. Az önkormányzatok szorongatása, az iparűzési adó várható részleges megvonása Józsefváros büdzséjét is fenyegeti. A történetben sok minden összeér. Járvány, hazai valóság, szédülés, láz, fejfájás. A László Kórházból szabadult Pikó Andrással, a VIII. kerület ellenzéki polgármesterével beszélgettünk.

2020. november 26., 12:00

Szerző:

Mit kérdezhetnék… Csakis butaságot. Jól vagy?

Még nem egészen. Igaz az, amit a COVID-ról mondanak, ebből a fertőzésből hosszú a felépülés.

Kombinálva politikai lázzal.

Amikor a kórházból kiengedtek, nehezen jártam. Úgy jöttem ki a kórteremből, hogy ide nekem a világot. Mire az autóba beszálltam, lépni is alig tudtam. A fizikai igénybevételtől távol tartom magam. De azért persze dolgozom.

A Klubrádióba kerékpárral jártál be. Az nem is olyan kis táv.

Azt mondták, hagyjam ezt el egy darabig. A fizikai megterhelés hatására az ember visszaeshet.

Legendák keringenek arról, hogy a kór új és új verzióban fertőz, kicselezve a megszülető vakcinát.

Nekem is mondták, hogy két-három hónapig van védettségem. A vakcináról is azt híresztelik, folyamatos ráoltás szükséges. Valószínűleg nem lesz olyan vakcina, amely a fertőzést végleg felszámolja. Egyébként mivel kísérleti eljárás, gyógyszerpróba alanya vagyok, vissza kell mennem két hét múlva. Megnézik a tüdőmet, és részt vehetek a véradásban is, mivel a gyógymód része, hogy a fertőzésen átesettek vérét vérplazma formájában az új betegek kapják.

Fotó: Lakos Gabor

 

Azt is mondják, a vírus, ha kudarcot vall, a tüdő- és légúti fertőzés mellett más pontokon is támad. Egy ismerős megúszta a vírust, és nem tudja használni a lábfejét.

Van kockázat. De hagyjuk is. Maradjunk abban, minden egyre jobb lesz.

Magát a szót – intenzív osztály – a legtöbbünk csak hírből ismeri. Milyen ez belülről, vagyis „alulról”? Csak hogy tudjuk, mire számítsunk.

Én nem kerültem intenzívre. A Szent László Kórház infektológiáján, a COVID-osztályán voltam. Volt egy-két nap, amikor esélyem volt arra, hogy áttolnak az intenzív osztályra. De ezt megúsztam. Szokatlan csak az volt, hogy oxigénmaszkban töltöttem két hetet.

Mivel a vörösvérsejtek oxigénfelvevő képessége romlik?

Így van. Oxigénnel együtt tíz-tizenöt másodperces szünetekkel tudtam beszélni. Ha a maszkot levettem, nem kaptam levegőt. Kínzó, gyötrelmes érzés, pláne úgy, hogy halálfélelmed van. A kettő együtt: a fuldoklás, kombinálva a lelki félelemmel, okozott néhány gyötrelmes napot.

Mondják, a félelem nem csak bénít, belső energiát is mozgósíthat.

Erről van sajnos egy szomorú történetünk. Józsefvárosban átéltünk egy személyes tragédiát, elveszítettük a legfiatalabb és mindenki által szeretett képviselőnket, az ismert roma aktivistát, Balogh Pacit. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá, azt hiszem, ő mentett meg. Ő előttem fertőződött meg, egy ideje jobban volt, azt hittük, gyógyul, amikor egyik nap hirtelen rosszabbul lett, kórházba került, és egyre ijesztőbb híreket kaptunk a folyamatosan romló állapotáról. Az ő története szembesített azzal, hogy sokáig nincs teljes gyógyulás, hogy lehetséges egy visszaesés, amely után már nagyon rosszak az esélyek. Ha nincs a fejemben ez a történet, hogy jobbulás után bármikor visszaeshetsz, nem fekszem be, mert a kórháztól mindig rettegtem. Az orvosok azonban, hallva egyre romló állapotomról, folyamatos presszió alá helyeztek, és mivel épp volt egy szabad hely a Szent Lászlóban, azt mondták, ne kockáztassak, gyorsan feküdjek be, amíg lehetséges. Ez egyben azt is megmutatja, mennyire esetlegesek az esélyek a hazai egészségügyi ellátásban. Kiderült, hogy ez jó döntés volt, mert ugyanaz a forgatókönyv kezdett lejátszódni nálam is, mint Pacinál.

Ha nem kínos a kérdés: máshogy bánnak a polgármesterrel, mint az egyszerű „közbeteggel”?

Egy háromágyas kórterembe kerültem, a mellettem fekvő két „civil” beteg ugyanazt a figyelmet, odaadást és ellátást kapta. A Szent Lászlóban voltak napok, amikor három-négy ápoló kiesett a szolgálatból, és a hiány nagyon is érzékelhető volt. Tényleg igaz, hogy az egészségügy működését tekintve pengeélen táncol a helyzet. A legnagyobb veszélyben az egészségügyi személyzet van.

Látom, kibújt belőled az újságíró.

Amikor egy kicsit jobban lettem, sokakkal beszélgettem. Megrázó volt a dolgozóktól hallani, milyen erkölcsi dilemma előtt állnak. Rá is kérdeztem, meddig maradnak Magyarországon. Szinte mindenkinek volt ajánlata. Annyit tudnak idegen nyelveken, ami a munka elvégzéshez kell. Az eszük azt mondja, el kell menni innen. A szívük azt mondja, maradni kell. De ahogy mondják: mit hagynak maguk után… A betegek közt arat a halál. Saját természetes érdekük ütközik a hivatásrendi ethosszal. Nem irigylem őket.

A COVID-ból a család sem maradt ki?

A fiaim és a feleségem is elkapták, meg is viselte Katát a dolog, jobban, mint engem. Nemcsak magáért, hanem azért is aggódhatott, hogy hazatérek-e egyáltalán. Az itthonlét most valóban újrakezdés. Más fénytörésben látom a világot. Politikai piszkálódásokra már oda sem figyelek.

Volt olyan érzésed, hogy elrontottál valamit?

Nem vagyok elégedetlen ezzel az egy évvel, de felhőtlen örömnek sem mondanám. Amit ebből az évből lehetett, kihoztuk. De még mindig az elején tartunk. Éjszaka néha azon gondolkodtam, mi van, ha ez csak ennyi volt. Ha azt mondják, jó polgármester lett volna, de fiatalon magával vitte a terveit.

A megszorításokkal mennyit vesztett a kerület?

A második kormányzati intézkedési hullámig úgy számoltunk, elvesztettünk három és fél milliárdot. Huszonnégymilliárdból három és fél elment a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre és az adóveszteségre. A parkolási díj hiánya rátesz még 250-300 milliót, és persze vészesen csökkennek az iparűzési adók. Minimális pénz marad fejlesztésre.

És akkor még nem számolhattál Parragh kamarafőnök életvidám javaslataival.

Hát ez nem vicces. Ebben a pillanatban az önkormányzatok úgy-ahogy elműködnek. Mi a kötelezően ellátandó feladatokat megoldjuk. Ha a miniszterelnök úgy dönt – Parragh László szájával ő szól –, hogy az önkormányzatokat harminc éven át megillető iparűzési adókat megcsapolja, az az önkormányzatok összeomlását jelenti. Józsefvárosban azt a hiányt már nem lehet kigazdálkodni, csak a kötelező feladataink ellátási színvonalának csökkentésével. A politikai logikát értem, a gazdasági-közigazgatási logikát kevésbé. Minek azzal tetézni a bajt, hogy nem működik az óvoda, csökkentett műszakszámban üzemel a bölcsőde, hogy lebénul a köztisztaság? Miért ebből kell a vállalkozásokat megsegíteni? Székesfehérvár, Győr, Debrecen kormánypárti polgármesterei nem véletlenül tiltakoznak. Az elgondolás túlmegy azon a határon, amit akár kormánypárti, akár ellenzéki fejjel tolerálni lehet.

Fotó: Lakos Gabor

Feltéve, hogy a NER vezére tervez még önkormányzatokat. De az is lehet, hogy úgy kalkulálnak, mint a szocializmus idején, amikor belengették, hogy ötven százalékkal emelkedik a kenyér ára, és mindenki megkönnyebbült, amikor kiderült, csak három százalék az az ötven.

Ez persze lehetséges. Mégis azt várnám a fővárosi vezetéstől, a többi kerületi polgármestertől, hogy keményen fogalmazzon. Ez nem vicc, nem is ellenségesség, látva, hogy milliárdokat még most is eltapsolnak. Nem mondhatják, hogy nincs pénz, hogy az önkormányzati apanázs a végső tartalék. Az önkormányzat a válságkezelés kulcsszereplője. Normális országokban így van. A válságkezelés az alapoknál el van rontva. Ezt most már „törzsbetegként” mondhatom.

Sokan mondják, köztük vezető infektológusok, hogy „ez nem is komoly járvány”. Az igazi járványok végigszántják a teljes társadalmat.

Ezt tényleg sokan mondják. És vannak, akik nem is veszik komolyan. Azt hiszik, megjön a vakcina, és a dolog ezzel le van tudva. De ha a valós számokat nézzük, az igazság az, hogy a hazai fertőzésszám a millióhoz közelít. Mindenkinek van érintett ismerőse, vagy olyan, aki ellátatlan, vagy olyan, aki nem is tud róla. Az emberek tömegesen kerülnek kapcsolatba az egészségüggyel, és a tapasztalat megdöbbentő. A Honvédban a folyosón látnak el úgy, hogy WC helyett vödröt raknak alád. Ez konkrét történet. Nagy tömegek egyszerre látják, mit tud az egészségügy. Leromlott rendszerben, lehetetlen környezetben emberfeletti munkát végez a végsőkig lestrapált személyzet. Csak hálásak lehetünk érte. Három stratégiai ágon (oktatás, egészségügy, információszolgáltatás) nap nap után megtapasztalhatjuk, hogy nem működik az állam. Mondhatják, 17 ezer lélegeztetőgépünk van, ám a rendszer képtelen működtetni őket. Ehhez képest augusztusban bizonyos emberek arról beszéltek, hogy Horvátország helyett menjünk minél többen a Balatonra. Görcsösen ragaszkodtak ahhoz, hogy nyilvánosak legyenek a futballrendezvények. Miközben nem született döntés arról, hogy a munkájukat elvesztő százezrek segítséget kapjanak. A világon mindenütt születtek ilyen döntések.

Az úgynevezett Kurzarbeit, vagy az adósságtörlesztés felfüggesztése mégiscsak segítség.

Igen, el kell ismerni. De vészesen kevés. A munkanélküliek sorsán a három hónapos ellátás nem segít. Ebből szociális csőd, mélyrepülés lesz. A szembejövő valóságot nem lehet kommunikációval elfedni.

Látom, jobban vagy, elragad a hév.

Nem kívánok politológusi babérokra törni, de Orbán ezt alaposan benézte. Ilyen helyzetben nem a miniszterelnök feladata, hogy „csapatai élére álljon”. Beleszeretett a vezénylő tábornoki szerepbe, miközben nem látjuk az ellenséget. Ebben az esetben hagyni kellett volna, hogy szakemberek vitatkozzanak. Magyarország nem ilyen ország, itt a tudásnak csekély értéke van. Ha a tíz év múlva visszatekintünk a „COVID-korra”, legfőbb hibának azt fogjuk tartani, hogy Orbán a 2022-es választásoknak rendelt alá mindent. Elmarta azokat a szövetségeseit, akik a valódi válságkezelésben szerepet játszhattak volna.

Helyzetedből fakadóan nyilván az önkormányzatokra gondolsz.

Ha összedolgozik az önkormányzati szféra és az állam, nincs olyan ellenzéki önkormányzat, amely ebben a helyzetben betartott volna. Más a polgármester és a miniszterelnök nézőpontja. Én naponta találkozom azokkal, akiket képviselnem kell. Naponta olvasok segélykérő leveleket. A kormányt nem éri sok impulzus, viszont rengeteg szakértője van. Nem elvenni kell azt a nyomorult pénzt, hanem segíteni, együttműködni.

A pénzügyi leépülés erodál. A válság téged is gyengített?

A visszajelzések szerint a józsefvárosiak értékelik az önkormányzati vezetés erőfeszítéseit a helyi válságkezelésben. Valószínűleg jól tettük, amit tettünk. De az ember nem egy évre tervez. Két alapvető dologra koncentrálunk. Ami kis pénzünk még maradt, azt segítő, szociális intézkedésekre költjük. Felállítjuk újra önkéntes csapatunkat, támogatjuk a munkájukat elveszítő józsefvárosiakat. A másik lényeges feladat, hogy megtervezzük azokat a hosszú távú szakmai, közpolitikai programokat, amelyek komfortosabbá teszik a józsefvárosiak életét. Józsefvárosban döntő kérdés a parkolás rendjének szabályozása. Ezt pénz nélkül is el lehet kezdeni. A kormányzati nyomás ellen pedig jobb híján védekezni kell.

Az a bajom a dologgal, hogy az önkormányzat nem politikai aktor. Intézmény, nem párt.

Ez egyértelmű. Az emberek nem lelkesednek az intézményekért. Ez voltaképpen jól van így. Amit velünk tesz a központi hatalom, jobb, ha az olvasó tudja, nem Pikó András polgármesterrel teszi. A józsefvárosiak zsebéből lopják ki az utolsó filléreket. Az ő lakásaikat nem tudjuk felújítani, nekik nem tudunk támogatást, segélyt adni. Ha durván akarok fogalmazni, amit a Fidesz most csinál, utólagos választási csalás. Anyagi eszközökkel, jogalkotással akarják felülírni a 2019-es választások eredményét. Nem arra szavazott Józsefváros, hogy egy kifosztott, bénult önkormányzata legyen. De nem fogjuk azt mutatni, hogy a padlón vagyunk, fel fogunk állni. Aki megütött minket, annak egyszer még vállalnia kell a következményeket. Ahogy a dalszöveg mondja: „miénk itt a tér”. Ezt is túl fogjuk élni.

Ahogy Pikó kolléga is túlélte a járványt? Most hogy érzed magad?

Most elfáradtam, hosszabban beszéltem. De ezen is túlteszem magam.

 

A cikk eredetileg a 168 Óra hetilap 2020. november 25-i számában jelent meg.