Vajon ki szeretné ezután a Facebook-bejegyzés után, ha a magyar egészségügy megmaradna magyarnak?

2018. március 12., 15:19

Szerző: B.M.

Nem teljesen nyilvános, de egy blogra felkerült Facebook-bejegyzésben meséli el egy magyar férfi, mi történt az édesanyjával, hogyan vitték kórházba, milyen „ellátást" kapott, hogyan küldték haza, hogyan romlott az állapota, s végül mi történt vele. Hámori László írását változtatás nélkül közöljük:

„Két héttel ezelőtt, amikor édesanyámat a mentő stroke-gyanúval bevitte, mindenen járt az agyam. Mennyit kell várnunk a sürgősségin? Időben vagyunk-e még? Szakszerű ellátást kap-e? Helyrejön-e valaha? Vagy ötvenen voltak a váróban. Vajon ők mióta várnak? Vajon nekik mennyi esélyük van a túlélésre? Hova tűnhet a kéztörlő, és vécépapír a mosdókból? Mennyi energiát venne igénybe, ha tisztességesen odafigyelnének a higiéniára, és nem jönne szembe mindenütt a mocsok? Miközben azt láttam, hogy az ott dolgozók a lelküket kiteszik, hogy ellássák a feladatukat, az adott körülmények között is. Sok minden eszembe jutott, de a migránsok nem.

Aztán átkerült a Dél-Pestibe, ahonnan egy olyan belgyógyászati kórteremből, ami sokkal inkább hasonlított egy elfekvőre, mint kórteremre, négy nap után nagyjából szó szerint kitették. Ez volt csütörtökön. A kórteremben hat ágy volt. Ahány ágy, annyiféle. Jellemző a hozzáállásra két ápoló elcsípett beszélgetése:

Ápoló 1.: - Le kéne már cserélni ezeket az ágyakat. Megint leesett a néni.

Ápoló 2.: - A betegeket kellene lecserélni...

Az orvosa lemondóan számolt be arról, hogy idős kor, meg leépülés, meg ez már így marad, és sajnos el kell fogadnunk, hogy önellátásra már valószínűleg soha nem lesz képes. Nem írom le az orvos nevét, mert nem ér annyit. Csütörtökön hazahoztam. A mentőportás (valószínűleg egykori házmester/pártbizalmi/besúgó/önkéntes rendőr) külön felidegesített, amikor nem akart beengedni, hogy a kerekesszékben ülő anyámért beguruljak a kijáratig, holott az osztályon direkt szóltak, hogy bemehetek. Sok minden eszembe jutott emberségről, megértésről, civilizált, európai viselkedésről, segítőkészségről, és a Balkánról. A migránsok nem.

Fotó: 168 Óra archív

Másnap este anyámat vissza kellett vinni a kórházba, mert annyira leromlott az állapota, hogy azt hittem, nem éli meg a reggelt. Kettőkor hívtam az ügyeletet, akik négykor érkeztek meg.

Megvizsgálták, és hívták a mentőt, ami fél kilenckor érkezett meg. Kettőtől fél kilencig hat és fél óra telt el. Eközben anyám állapota percről percre romlott. Sok minden eszembe jutott pénzhiányról, munkaerőhiányról, a külföldre, vagy csak a szomszédos IKEÁBA átmenekült egészségügyi dolgozókról, a stadionokról, helikopterezésről, yachtokról, magánrepülőkről és LED-es közvilágításról, de a migránsok nem.

Múlt pénteken éjjel visszajutottunk ugyanabba a kórházba, ugyanarra az osztályra, de egy másik emeletre, így másik orvoshoz. Az általam nem ismert, de nyilván létező jogszabályok szerint három napon belül a kórháznak kötelessége visszavenni a beteget, ugyanoda, ahonnan elküldték, ugyanahhoz az orvoshoz. (mint valami garanciális javítás az autóknál). Az új kezelőorvos hozzáállása, mentalitása, gondoskodása egészen más dimenziókat nyitott meg a gyógyulásban. Hétfőn első dolgom volt élni a szabad orvosválasztás jogával, és jogszabály ide, jogszabály oda, az új orvost kérni fel kezelőnek, mereven elutasítva a régi dokit, aki miatt ez az egész helyzet kialakult.

Az új kórterem sem volt sokkal jobb, mint a korábbi, de legalább az odafigyelés, az ápolók, a kezelés más volt. TELJESEN más. Sok minden eszembe jutott az elmúlt héten. Legtöbbször a remény, hogy a hazai egészségügy állapota ELLENÉRE is van lehetőség arra, hogy elhivatott, szakmájukat szerető és esküjükhöz hű szakemberek segítsenek a betegeknek. És az is, hogy ők vajon meddig lesznek még az országban? Mi van, ha egyszer csak ők is feladják a hiábavaló küzdelmet az állam nemtörődömségével. Sok minden eszembe jutott. A migránsok nem.

Tegnap hazahoztam anyámat a kórházból. Immár másodszor. Miközben készültem hozzá, pakolgattam a cipőjét, utcai ruháját, táskát sok minden eszembe jutott. Milyen lesz itthon? El tudja-e látni magát? Sokáig kell-e a járókeret, vagy csak a sok fekvéstől bizonytalan még a járása? Mit enne, ha hazajön? Mit ehet egyáltalán, ha hazajön? Sok minden eszembe jutott, a migránsok nem.

Ma jön-megy a lakásban, éjjel felkel mert éhes, és kimegy konyhába szendvicset készíteni magának. Tudata, beszéde kristálytiszta. Pont olyan, mint régen volt. Agyi keringési zavart meggyógyítani nem lehet, de alapos, odafigyelő kezeléssel, törődéssel, és szakmai alázattal talpra lehet állítani a beteget és rendbe rakni a szervezetét. Ezek jutottak ma reggel eszembe.