Nincs második dobás – Vác nem akarja az ötmilliárdos sportcsarnokot, a pénzt inkább iskolákra és orvosi rendelőkre költené

Szerző:

Vácon is kitört a stadionháború. Az októberben megválasztott független polgármester, Matkovich Ilona az elsők között jelentette be, a város, ha lehetne, lemondana az ötmilliárdosra tervezett multifunkciós kézilabda- és rendezvénycsarnokról, amely annyiban máris multi, hogy ötmilliárdnál jóval többe kerülne.

A 3300 nézőt befogadó csarnok elhanyagolt, külvárosi területen állna, ott, ahol Vác kísértetháza, a népnyelv által Vác Plázának nevezett romhalmaz. A harmincéves szerkezet reménytelenül nyújtóztatja az ég felé betoncsápjait. Vele szemben az olajfoltos parkoló a szupercsarnok helye.

Fotó: Simon Márk

Vácnak, főleg a fenntartásra, pillanatnyilag nem lenne pénze. Az olimpiai pályázatnak lőttek, de a stadionépítési láz jelzi, Orbán egyszer még neki akar futni. A kérdést bonyolítja, hogy a harminckétezres Vác a pénzt másra is el tudná költeni. Bölcsődére, iskolára, rendelőre, omladozó művelődési házra. És útra, kátyúzásra, tisztaságra, általában békésebb Vácra.

– Három dologért izgultam igazán – mondja Matkovich Ilona. – Először is, hogy nyerjek. Másodszor azért, hogy ne fideszes többség legyen a testületben. Harmadszor, hogy az összefogás minél több helyen győzzön. Mint a mesében, három kívánságom teljesült. Tekinthetjük ezt kivételes szerencsének. És az ember a szerencséjét nem dobja ki az ablakon. Ha az ellenzék ezt eljátssza, nincs második dobása – mondja.

 

Riportunk teljes változatát a 168 Óra hetilap december 12-én megjelent számában olvashatják el. keressék az újságárusoknál!

 

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.