Út a fideszes alpolgármester utcájában: a párt cáfolja a vádakat
Kriza Ákos polgármester 6 millió forintot különített el Zsiga Marcell miskolctapolcai háza előtti útszakasz felújítására – írja az Origo. A miskolci önkormányzat Fidesz és KDNP frakciójának vezetői szerint nem igazak azok a vádak, amely szerint a város polgármesterének háza előtt út épült volna – hangzott el a két frakcióvezető szerda esti sajtótájékoztatóján.
A város költségvetését februárban fogadták el, abban még nem szerepelt a Szatmári Király Pál utcai felújításról szóló sor, de a polgármester – akinek ehhez joga van –, időközben módosította a büdzsét. Ezt is jóvá kell hagyatnia a képviselőkkel, de megteheti utólag is. A költségvetés új, módosított változatában már benne van az utca felszíni vízelvezetésére szánt 6 milliós összeg, erről az
Origo információi szerint a csütörtöki közgyűlés tárgyal.Kriza Ákos a második olyan fideszes miskolci politikus, akiről azt írta a Blikk, hogy felújították a háza előtti útszakaszt. Zsiga Marcell fideszes alpolgármester október végén vett egy miskolctapolcai házat, amely előtt néhány héttel később fel is újították az utcát. Míg az alpolgármester esetében az aszfaltozásból kimaradt az utca többi lakója, Kriza utcájában több lakó is élvezheti az új útburkolatot.
„A város polgármesterének háza előtt egyetlen méter aszfalt nem épült”
Kiss János (Fidesz) frakcióvezető szerint a vádlók állításaikat nem ellenőrizték, „annyi dolguk lett volna, hogy elsétálnak a polgármester házához, és vetnek egy pillantást az érintett útszakaszra, (...) a vádlókat az igazság nem is érdekelte”. „Néhány óra alatt kiderült az a szikár és perdöntő tény, hogy a polgármester háza előtt egy méter aszfalt sem épült, a vád összeomlott” – tette hozzá Kiss János az MTI szerint.
A Blikk című napilap adott hírt arról, hogy a miskolci polgármester háza előtti út aszfaltburkolatot kapott, csakúgy mint Zsiga Marcell (Fidesz-KDNP) alpolgármester újonnan vásárolt háza előtti útszakasz is. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján méltatlannak, igaztalannak nevezte azon vádakat, amely szerint háza előtt azért újították fel, aszfaltozták le az utcát, mert ő a borsodi megyeszékhely vezetője.
A városvezető azt mondta: még nem volt polgármester akkor, amikor a háza előtti utca felújítása megkezdődött. Molnár Péter, a miskolci önkormányzat KDNP frakciójának vezetője a szerda esti sajtótájékoztatón azt közölte: a város jegyzőjét felkérik, hogy tíz évre visszamenőlegesen, 2002-től tételesen vizsgálja ki, hogy milyen városi építkezések történtek városvezetők, miskolci politikusok lakókörnyezetében, az összefoglaló jelentés pedig kerüljön fel Miskolc honlapjára.