Ünnep a kampányban
Mesterházy a "jobboldali nyomulásra" figyelmeztetett és elismerte: későn néztek szembe a korrupcióval. Orbán gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos változást ígért és új szlogennel zárta beszédét. Vona hallgatóságát azzal tüzelte március 15-én: pártja győzni fog az áprilisi választásokon.
Békésen zajlottak a március 15-i megemlékezések: a fővárosban nem történt zavargás, igaz vidéken négy helyen közbe kellett avatkozniuk a rendőröknek. Az ünnep a választási kampány jegyében telt.
Mesterházy: az MSZP a progresszió utolsó bástyája
Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t – írta az MTI.Az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn a "Demokraták Márciusa" elnevezésű ünnepi nagygyűlésen, a Pilvax közben beszélt. Hangsúlyozta: a demokratikus oldal csak a szocialistákra számíthat, mert csak az MSZP tudja képviselni a baloldali, a liberális, a demokratikus értékeket, és egyedül nekik van esélyük, hogy gátat állítsanak a "jobboldali nyomulás" elé. Mesterházy Attila azt mondta, tudja, hogy sokan azt gondolják magukban, ők demokraták ugyan, de mégsem szavaznának szívesen a szocialista pártra, de most - mint hangsúlyozta - "az egyetlen esély az összefogás" .
Véleménye szerint azért állhatott elő az a helyzet, hogy vannak olyan demokraták - talán baloldaliak is - akik nem szívesen adják voksukat az MSZP-re, mert sokszor hibáztak, és ezek közül a legnagyobb az volt, hogy későn néztek szembe a korrupcióval. "Nem működött az immunrendszerünk, és közénk kerülhettek olyanok is, akiket a zsákmányszerzés érdekelt. A rosszul értelmezett szolidaritás és a konfliktusok nem vállalása oda vezetett, hogy ma ellenfeleink ránk süthetik a korrupció bélyegét" - mondta a szocialista politikus, aki ugyanakkor visszautasította, hogy egy-egy ember miatt egy egész közösség korrupt lenne. Mesterházy kiemelte: az emberek tudják, és ki is kell mondani, hogy ebben a súlyos betegségben minden politikai párt érintett.
"A szocialista párt tanult a múltból, és én mindent elkövetek azért, hogy szakítsunk ezekkel a rossz hagyományokkal és az írmagját is kigyomláljuk a korrupciónak a politikából" - jelentette ki. Úgy látja, Magyarország sorsáról és jövőjéről szóló országgyűlési választásokon ennyire különböző utak közül talán még soha nem kellett választani. Szavai szerint Orbán Viktor demokratikus keretek között egypártrendszert akar megvalósítani és "a Fidesszel együttműködő Jobbik" már nyíltan tagadja a rendszerváltás lényegét, a demokráciát, a szabadságot és az emberi méltóságot.
Orbán: április 11-e az igazság pillanata lesz
Orbán Viktor szerint április 11-e, az országgyűlési választások első fordulójának napja a "gyors, átütő, megrendítő, alkotmányos változás", az igazság pillanata lesz. A Fidesz elnöke hétfői kampánynyitó beszédében azt üzente a kormánynak, ideje csomagolni: már csak 27 nap van a választásokig. Orbán pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén, kampánynyitó nagygyűlésén azt mondta: "azért hívtam ma ide önöket, hogy együtt, közösen indítsuk meg az utolsó nagy hajrát" 27 nappal április 11-e előtt. Hosszú volt az út a budai Vár lábáig, "időnként ránk támadtak (...), de meneteltünk rendületlenül", és az erő a megtett út arányában gyarapodott - tette hozzá.
Ha a vezetőkön múlna, akkor az egész országot belegyömöszölnék egy nokiás dobozba - viccelődött Orbán Viktor kampánynyitó beszédében. Mint mondta, "élen járókból sereghajtóvá tettek bennünket, magyart a magyarra uszították", elvették az időskor méltóságát, a vállalkozásoktól a Széchenyi-tervet, a fiataloktól az otthonteremtés esélyét. Emiatt sokan hagyták el az országot fiatalok, orvosok, szakmunkások – mondta a
Hírszerző tudósítása szerint.Rámutatott, a Fidesz sikere azon múlik, hogy minél többen szavazzanak a pártjára, a pártelnök ezért azt kérte: senki ne ossza meg a szavazatait. A választás napján akár egyetlen szavazaton is múlhat, hogy a siker döntő legyen, ne pedig elvesztett csata. Ezért aki megosztja - a helyi jelöltre, illetve a pártlistára leadható - szavazatát, az ellenfeleiket segíti, a közös, történelmi sikert kockáztatja - hangsúlyozta. "A rosszat nem elég elítélni, le is kell győzni. Két jól irányzott szavazat, és a magyar név megint szép lesz: méltó régi nagy híréhez" - fogalmazott a Nemzeti dalt idézve Orbán Viktor. Mint mondta: egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem összefogja sok millió ember szétfutó akaratát, egyesíti a nemzetet, és meg egy forradalomnál is többet ér – írta az MTI.
A Fidesz elnöke úgy vélekedett: ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt Magyarország számára, s ez a Fidesz; csak a Fidesz képes "elgörgetni a megújulás útját eltorlaszoló súlyos sziklatömböket", képes véghez vinni a törvényes elszámoltatást, helyreállítani a demokratikus normákat, és tudja visszaszerezni hazánk nemzetközi tekintélyét. Orbán Viktor beszédét nem a szokásos "Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" szlogennel, hanem az "Itt az idő, Magyarország, itt az idő, magyarok!" felkiáltással zárta.
Morvai: az áprilisi választáson Magyarország jövője dől el
A következő 27 napban sorsfordító döntést kell előkészíteni, mert Magyarország jövője dől el az áprilisi 11-i választáson - mondta a Jobbik fővárosi ünnepi rendezvényén Morvai Krisztina. A párt európai parlamenti képviselője, államfőjelöltje az V. kerületi Szent István téren felolvasta a 12 pontot, majd ezeket egyenként végigvette, és újraértelmezte őket. A 12 ponttal összefüggésben kitért többi között a politikusok elszámoltatására, egy úgynevezett magyar bank létrehozására, illetve Budaházy György és társai szabadon bocsátására is. Beszéde végén azt mondta: hisz abban, hogy ezeket az elképzeléseket meg tudják valósítani – írta az MTI.
Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint pártja győzni akar és győzni fog az áprilisi választásokon. A Jobbik elnöke a párt március 15-i nagygyűlésén tartott beszédében hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén "mindenki és minden a helyére kerül". Vona Gábor szerint ez a többségnek igazságot, míg például a "politikus bűnözőknek" börtönt fog jelenteni. Az
A Bazilikától egészen Szent István tér közepéig, a Jobbik nagygyűlésének színpadáig zárt alakzatban, kettős sorfalat alkotva állt mintegy száz egyenruhás, újságírói kérdésre válaszolva magukat az Új Magyar Gárda tagjainak nevezték. A kettős sorfalat egymásnak háttal fordulva alkotó egyenruhások terepszínű nadrágot, fekete bomberdzsekit, fekete bakancsot és fekete barettsapkát viseltek. A sapkákra részint zöld, részint piros háromszögek voltak varrva, amelyet az egyenruhások - szintén újságírói kérdésre válaszolva - rangjelzésnek neveztek.
LMP: lehet változtatni Magyarország sorsán
Tizenkét fa elültetésével és a párt 12 pontjának ismertetésével emlékezett az 1848-as forradalomra és szabadságharcra a Lehet Más a Politika (LMP) Budapesten, a VIII. kerületi Teleki téren. Schiffer András, a párt listavezetője a rendezvényen kijelentette, március 15. azt üzeni, lehet változtatni Magyarország sorsán. A párt követelései között szerepel a korrupció visszaszorítása, a romák és a nem romák közötti békés együttélés helyreállítása, a szegénységben élők leszakadásának megállítása és a demokráciába vetett bizalom helyreállítása. Schiffer, a párt listavezetője a rendezvényen azt mondta: március 15. azt üzeni, hogy az öröknek hitt viszonyok megváltoztathatók, "igen, lehet változtatni Magyarország sorsán".
Bokros: a márciusi ifjak felelős értelmiségiek voltak
A márciusi ifjak felelős, áldozatkész értelmiségiek voltak - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján, a budapesti Jókai téren – írta az MTI. Hozzátette: a márciusi ifjak 162 évvel ezelőtt nem érték be saját "pecsenyéjük sütögetésével", saját "karrierjük" biztosításával. Az ifjak gyülekező helye, a Pilvax kávéház a polgári nyilvánosság fontos színtere volt - jelentette ki. Mint mondta, a márciusi fiatalok többet akartak rossz kompromisszumoknál, és többet akartak az egy helyben topogásnál. Bokros szerint akkor a pesti értelmiség tisztában volt kiváltságos helyzetével, sokan életüket kockáztatva is bátran nekiálltak, hogy kirántsák a politikai kátyúból az ország szekerét.