Ukrán menekülteket tettek utcára az új kormányrendelet miatt

Ukrán menekülteket tettek utcára az új kormányrendelet miatt.

2024. augusztus 21., 15:25

Szerző:

Mint korábban írtunk róla, egy szigorítás miatt 2100 ukrán menekült közül 1650-en veszítik el jogosultságukat arra, hogy Magyarországon tartózkodjanak, vagyis a Magyarországon tartózkodó menekültek háromnegyedét. Közülük csaknem százat kilakoltattak a Komárom-Esztergom vármegyei Kocs településen, ahol egészen mostanáig az állam által támogatott magánszálláson kaptak elhelyezést – írja a 24.hu a Magyar Helsinki Bizottság információi alapján.

A kilakoltatott ukrán menekültek kiválasztása sem világos

A kormány még júniusban egy kormányrendelettel megváltoztatta a háború elől Magyarországra menekült ukránok elhelyezésének szabályait. A kormányrendelet szerint augusztus 21-től csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeiből” érkezők jogosultak lakhatási támogatásra.

Arról, hogy mely megyék tartoznak ide, Pál Norbert, az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős, májusban kinevezett kormánybiztos döntött a honvédelmi miniszter és a külügyminiszter közreműködésével.

A másik változás, hogy szerdától csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult közösségi szállásokon elhelyezni az erre jogosult menedékeseket, de szerződhet más szervezetekkel is a feladat ellátására.

„A Kocson eddig működő szálláshelynek a mai nappal megszűnt a szerződése, és lecsökkent azoknak is a köre, akik jogosultak erre a támogatott szállásra. Innen most mindenkinek el kell mennie, mert a szálláshely megszűnt”

 – ismertette a helyzetet a 24.hu kérdésére a Helsinki Bizottság helyszínen tartózkodó menekültügyi programvezetője, Bakonyi Anikó.

A civil szervezet munkatársa elmondta, hogy reggel lakoltatták ki őket, és egyelőre fogalmuk sincs, hol fognak ma aludni. Bakonyi Anikó arról is beszámolt, hogy rendőrök és polgárőrök biztosítják a helyszínt, hogy a gyerekek ne szaladjanak ki a járművek elé, másban nem tudnak segíteni”.

A családokat nem lehet szétszakítani

Az ellátásra már nem jogosult háborús menekültek az új kormányrendelet szerint július 10-ig fordulhattak méltányossági kérelemmel Pál Norbert kormánybiztoshoz, aki az egyéni méltányossági kérelmeket a Helsinki Bizottság programvezetője szerint „teljesen átláthatatlan szempontok alapján, egyénileg bírálta el, és nagyon kis százalékban hagyta jóvá.”

Több olyan család van az ügyfeleink között, ahol a családtagok egy része megkapta, a másik része nem. A család egysége nagyon fontos, családtagokat szétszakítani nem lehet

– hívta fel a figyelmet a menekültügyi szakember.

Simon László kocsi polgármester a lap kérdésére elmondta: a településnek szálláshelye nincs, ahol az ukrán menekülteket elszállásolhatná.

 

Pár napja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR aggodalmát fejezi ki a Magyar Kormány által a közelmúltban elfogadott, az Ukrajnából érkezett menekültek lakhatási támogatását jelentősen átalakító jogszabályi változások miatt.  Az UNHCR következetesen arra kéri az EU-tagállamokat, hogy egységesen és inkluzívan értelmezzék és hajtsák végre az ideiglenes védelemről szóló irányelvet. Az irányelv Magyarország számára is előírja, hogy megfelelő szálláshoz, illetve lakhatáshoz juttassa a menedékes státusszal rendelkezőket.

Az UNHCR ennek megfelelően sürgeti a Magyar Kormányt, hogy vizsgálja felül a mostani módosítást. A kollektív szállásokkal kapcsolatos minden változásnak fokozatosnak kell lennie, és megfelelő intézkedésekkel kell megelőzni, hogy a változások következtében bárki is hajléktalanná váljon vagy nyomorogni kényszerüljön. Azok számára, akiket ezek fenyegetik, megfelelő szociális védőhálót és lakhatást kell biztosítani. Az újonnan érkezőknek pedig – ukrajnai lakóhelyük elhelyezkedésétől függetlenül – továbbra is lehetővé kell tenni, hogy tartózkodásuk első 90 napjában támogatott szálláshoz jussanak – írja állásfoglalásában az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

(Fotó: Kilakoltatott ukrán menekültek Kocson, Magyar Helsinki Bizottság Facebook oldala)