Az ukrán menekülteken spórol az állam

Rengeteg ukrán menekült veszítheti el a lakhatási támogatását, az ok egy hamarosan életbe lépő rendelet. 

2024. július 22., 11:00

Szerző:

Egy augusztustól érvényes szigorítás miatt 2100 ukrán menekült közül 1650-en veszítik el a lakhatási támogatási jogosultságukat, írja a Népszava. Legalábbis ezt állítja a Migration Aid vezetője, Siewert András, továbbá hasonlóról számolt be Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság főmunkatársa is. Mint mondják a jelenleg támogatott lakhatásban részesülő menekültek mintegy háromnegyedét érinti a szigorítás. 

Szűkült a kör 

Eredetileg minden ukrán menekült kaphatott állami lakhasái támogatást. Ezekben az esetekben az érintett megyei védelmi bizottság szerződést kötött a szállásadóval és napi 5 ezer forintot adtak minden menekült után. A támogatás egy hónapig nyárt vagy a menekültügyi eljárás végéig. A határidő után már csak a várandós nőknek, a kiskorúaknak és szülőjüknek, továbbá a 65 év felettieknek járt a segítség. A kormány viszont már tavaly elkezdte szűkíteni ezt a támogatotti kört: 2023 óta az első pillanattól kezdve már a kiskorú egyik szülőjüknek jár a támogatás. Mindez azt is jelenti, hogy egy komplett család érkezése esetén az érintetteknek maguknak kellett gondoskodniuk a szállásukról vagy kettészakad a család. 

Újabb szigorítás 

A kormány azonban most további szigorításokat jelentett be. A Magyar Közlönyben június 28-án jelent meg az újabb szigorítás, melynek értelmében az augusztus 21-től érvényes rendelet szerint csak „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeit” érintő területekről érkezők lesznek jogosultak a lakhatási támogatásra. Vagyis az újonnan érkezőket csak akkor segíti egy hónapig vagy a menekültügyi eljárás végéig az állam, ha olyan helyről érkeznek, ahol harcok dúlnak. A már Magyarországon lévő menekültek július 10-ig, mindössze hatnapos határidővel nyújthattak be méltányossági kérelmet, hogy a következő hónaptól és éljen a jogosultságuk. Aki ezt elmulasztotta, annak nincs lehetősége a pótlásra. A kérelmek elbírálásáról Pál Norbert egy személyben dönthet, viszont Szekeres Zsolt szerint arról nem lehet semmit sem tudni, hogy a kormánybiztos milyen szempontok alapján ítéli meg, ki mehet és ki maradhat. Továbbá arról sincsenek információk, hogy az érintetteknek lesz-e bármiféle jogorvoslti lehetősége. Valamint azt sem tudni, hogy aktuálisan mennyien kapnak állami lakhatási támogatás, mennyien nyújtottak be kérelmet a jogosultsáuk megőrzése éredekében, illetve ezek közül hányat fogadtak el. 

 Nagyon sok megkeresést kapunk a rendelet értelmezésével és a méltányossági kérelmekkel kapcsolatban. Sajnos jellemző, hogy az érintetteknek senki nem adott az állam részéről írásos, bárki számára bármikor hozzáférhető, közérthető tájékoztatást a változásokról

– magyarázta Szekeres, továbbá hozzátette, sokan félnek és nem értik, mi szükség van erre, úgy ahogy azt sem, mit jelent majd mindez a mindennapi életükre, a gyerekek oktatására nézve. 

Igyekeztünk ezeket a kérdéseket és félelmeket becsatornázni Pál Norbert kormánybiztoshoz, de ő tíz hónapja nem válaszol egy megkeresésünkre sem. Így nyílt levélben tettük ezeket közzé, és várjuk a kormánybiztos válaszát

– mondta és kiemelte, az uniós jogga is ellentétes, hogy a  menedékkérők egy csoportjától teljesen megvonják a lakathatási támogatás valamennyi formáját.

Másik változás

A vitatott rendelet egyébként egy másik változást is hoz magával. Augusztus 21-től ugyanis kizárólag a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult közösségi szállásokon elhelyezni az erre jogosult menedékeseket. Ugyanakkor fontos hozzátenni, szerződhetnek más szervezetekkel.  Siewert András ennek kapcsán elmondta, ők keresték már a Máltai Szeretetszolgálatot, az egyeztetések azonban még nagyon az elején járnak. 

Mivel a támogatásra jogosultak között elsősorban ukrán anyanyelvűek maradnak, szükség lesz azokra a szervezetekre és munkatársaikra, akik eddig részt vettek az ellátás megszervezésében

– fogalmazott Siewert, a Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Romhányi Tamás pedig azt mondta a Népszavának, a szervezt már elkezdte a felkészülést, viszont bővebb tájékoztatást majd csak a rendelet hatályba lépését követően tudnak adni. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: police.hu)