DNS-alapján azonosítják a dunai hajóbaleset áldozatait, közben további két, dél-koreai nő holttestét találták meg

2019. június 6., 13:07

Szerző:

Sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Semmelweis Egyetem és a dél-koreai rendőrség képviselője arról, hogyan zajlik a dunai hajóbaleset áldozatainak azonosítása – írja a hvg.hu.

Keller Éva, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének igazgatója elmondta, hogy ők a helyszínt biztosítják a halottvizsgálat elvégzéséhez, orvosszakértőik pedig a rendőrök munkáját segítik. Ez azt jelenti, hogy például különös ismertetőjegyeket keresnek a holttesteken.

Közölte, hogy a testek azonosítása a rendőrség feladata, amelyet az Interpol úgynevezett DVI (disaster victim identification) részlegének szakértői végeznek a katasztrófák áldozatainak azonosítására bevezetett protokoll alapján. Portálunk számolt be arról, hogy Magyarországon most először vetették be a 2018 óta létező DVI egységeket.

Kreitz Zsuzsanna rendőr-alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztályának vezetője a DVI protokollt ismertetve elmondta, a magyar szakemberek munkáját dél-koreaiak is segítik. Ők az azonosítás érdekében hozzáférnek a külföldi áldozatok hazájának adatbázisaihoz, ez pedig gyorsítja az azonosítás folyamatát.

Dunai hajóbaleset - Búvármerülés
Fotó: MTI/Soós Lajos

Az alezredes közölte, hogy a katasztrófák áldozatai általában roncsolódnak, ezért lehetetlen őket fényképek alapján azonosítani. A holttesteket így ujjnyomok, DNS-minták és fogazat alapján vizsgálják.

A dél-koreai rendőrség Interpol-vezetője az eseményen arról beszélt, hogy a Dél-Koreából érkezett szakértők az ujjnyomok felvételét és vizsgálatát végzik, eddig minden áldozatot így azonosítottak. Dél-Koreában ugyanis minden esetben, amikor elő személyigazolványt váltanak ki, ujjlenyomatot vesznek az állampolgároktól, amelyet egy adatbázisban tárolnak.

Arról a 168 Óra számolt be, hogy a Hableány eddig megtalált áldozatait ujjlenyomat alapján azonosították. A koreaiaknak ugyanis van egy új módszerük, amely szerint akár három hónapig vízben lévő áldozatoktól is lehet ujjnyomatot venni.

A rendőrség tegnap este közölte, hogy a Margit hídnál és Ercsinél megtalált holttestek azonosítása is megtörtént, a két dél-koreai nő is a hajó utasa volt.

Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét a Duna teljes déli szakaszán.

Május 29-én este a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt.