Újabb unokázós csalók ellen emeltek vádat

A Komlói Járási Ügyészség vádat emelt két pécsi férfi ellen, akik Pécsett és Komlón úgynevezett „unokázós” csalás módszerével hat sértettet károsítottak meg.

2017. április 16., 08:39

Az ügyészség tájékoztatása szerint a két férfi 2016. áprilisában a médiából tudomást szerzett arról, hogy országszerte egyre több az úgynevezett unokázós csalás. Ekkor állapodtak meg abban, hogy Pécsett és Komlón, illetve a közeli településeken élő idősek sérelmére a médiában hallottakhoz hasonlóan követnek el bűncselekményeket.

Az elkövetők a telefonkönyvekből olyan emberek telefonszámát keresték ki, akikről feltételezték, hogy a névhasználat alapján idősebb, egyedül élő hölgyek.

Az így kiválasztott telefonszámokat a vádlottak felváltva hívogatták, majd mikor a hívott felvette a telefont, sírós hangon vagy hangosan zokogva magukat a hívott fél unokájának adták ki.

Az elkövetők a sértetteknek elmondták, hogy közlekedési balesetet szenvedtek, ezért azonnal készpénzre van szükségük, hogy a károsultakat ki tudják fizetni. Elmondták, hogy a helyszínt nem tudják elhagyni, ezért egy barátjukat küldik a pénzért.

Az így megijesztett sértettek lakásánál ezt követően megjelentek a vádlottak, ahol valamelyikük a készpénzt átvette, majd a közelben várakozó gépkocsival a helyszínt elhagyták.

A két férfi egy hét alatt összesen 6 sértettet tévesztett meg, akiknek alkalmanként 100-200 ezer forint kárt okoztak.

A vádlottak cselekménye több rendbeli, a csalás bűntett minősített esetének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés.