Újabb névvel rukkolt elő az őszödi tanú
Ezúttal Kiss Péter egykori titokminisztert is összefüggésbe hozta az őszödi beszéd kiszivárogtatásával Szabó Bálint, aki hétről-hétre előrukkol különféle nevekkel, anélkül, hogy eddig bármit is bizonyított volna mindabból, amit állít.
Szerdai sajtótájékoztatóját Szabó Bálint azelőtt a VI. kerületi társasház előtt tartotta, ahol állítása szerint ott volt, amikor az MSZP vezető politikusai Rózsa-Flores-szel találkoztak. Szabó azt állította: Flores jó kapcsolatot ápolt a 2006-ban a titkosszolgálatokat felügyelő Kiss Péter miniszterrel, írja az
Index.Szerinte Kiss és Flores rendszeresen találkoztak, noha barátja ekkortájt (is) a titkosszolgálatok látókörében volt, azaz figyelték. Mivel az már régóta tudott, hogy Kis és Flores ismerték egymást (még a KISZ-es időkből), így okkal kérdezte egy újságíró, hogy ennek mi a jelentősége a történet szempontjából. Hosszas kérdezősködés után végül kiderült: Szabó azt állítja, hogy Kiss tudott arról, hogy a felvételt Flores kiszivárogtatja, de nem a miniszter volt a megbízó. Szabó utalt arra, hogy Kissnek érdekében állt a szivárogtatás, mert az MSZP puccsista köréhez tartozott.
Szabó Bálint nemrég azért került a média látókörébe, mert a Heti Válasznak adott interjújában „leleplezte” az őszödi beszéd állítólagos kiszivárogtatóit és azok kapcsolatát a Bolíviában agyonlőtt Eduardo Rózsa-Flores-szel. Azóta kiderült, hogy a hetilapnak csupa olyan, zavaros dolgot állított, amit a tények és Rózsa-Flores egykori barátai is cáfolnak, de ez nem szegte Szabó kedvét.