TV2: Nem Vajna, hanem Simicskáék léptek először?

A cégbíróság hétfőn bejegyezte Simicska üzlettársa, Fonyó Károly beadványát, mely szerint ők voltak a gyorsabbak Vajnáéknál a TV2 megszerzéséért folytatott küzdelemben.

2015. október 20., 10:16

A cégbírósági iratokból kiderül: Fonyó október 13-án jelezte vételi szándékát, de ezt csak akkor hozta nyilvánosságra, amikor Vajna és a TV2 vezetői október 15-én bejelentették az adásvételi szerződés aláírását.

Fonyó ekkor közölte a nyilvánossággal: ő már két nappal korábban megszerezte a tévé vagyonkezelő cégét, a TV2 Media Group Holdings Kft.-t. A Népszabadság úgy tudja: akkor csak két kisebb, formálisan a tévéhez már nem kapcsolódó vállalkozást szerezett meg.

E két cégen „állt” – a CCA Vízió Kft.-n és a D6D Kft.-n – 2014 októberéig a teljes TV2-birodalom. Simicskáék most azt remélik, hogy ezen múlhat minden – derül ki a Népszabadság cikkéből.

A tévé korábbi tulajdonosa, a Pro-7Sat.1 (P7S1) korábban egy öt cégből álló láncon keresztül adta el a céget, a lánc végén a CCA és D6D szerepelt, melyek Dederick, illetve Simon tulajdonában voltak.

2013 októberében a CCA és a D6D – a TV2 ekkor kizárólagos tulajdonosai – 250-250 ezer forintos névértéken eladták Dedericknek és Simonnak a TV2 Media Groupban lévő 50-50 százalékos részesedését.

A 444.hu írása szerint később Simon és Dederick megállapodott a Fonyó Károly tulajdonában lévő Megapolis Média Zrt.-vel arról, hogy 500-500 ezer forintért átruházzák a D6D-ben, illetve a CCA-ban lévő üzletrészüket egy előre meg nem határozott időpontban.

(Forrás: Népszabdság, 444.hu)