Tüntetés egy tanárnőért

„Bogdán Jánosnak és Csovcsics Erikának köszönhetem, hogy nem lett belőlem árokszélen kapálgató munkanélküli. Az ő érdemük mindaz, amit a »gandhis« diákok elértek, és az a családi légkör, ami itt van.” „Tudtuk, hogy igazgatóválasztás lesz, reménykedtünk abban, hogy a jó dolgok megmaradnak. De váltás történt. Egy elv meghalt.”

Roma diákok nyilatkoztak így, amikor kiderült: „Erika néni” nem maradhat igazgató.

Az intézmény fenntartója a Gandhi Közalapítvány. Kuratóriuma januárban átalakult: Horváth Aladár kuratóriumi elnököt leváltották, helyére Várnai Mártont, az Országos Cigány Önkormányzat egyik képviselőjét nevezték ki. Pedagógusi végzettsége nincs, ám a gimnázium irányításában mindinkább részt akart venni, és nehezményezte: az iskola vezetésében nincs roma.

Csovcsics Erika igazgatói megbízatása idén lejárt. S bár pályázott, hogy folytathassa munkáját, az új kuratórium nem támogatta. Az „indok”: csak főiskolai diplomája van. Igaz, az elmúlt tíz évben ezzel senkinek nem volt gondja, ráadásul Erika hamarosan megszerzi egyetemi oklevelét is.

De ez sem győzte meg a grémiumot a nemzetközileg elismert pedagógus alkalmasságáról. Igazgatónak a gimnázium másik tanárnőjét választották: noha ő csak egy éve van a Gandhiban, pályázatában szemléletváltást ígért.

Az új igazgató cigány. Csovcsics Erika nem az, és ez eddig senkit sem zavart a roma nemzetiségi iskolában. Arra nevelték a diákokat: nem az etnikum számít, hanem az emberség és a tudás. Cigánynak lenni nem mentség, nem is érdem. Demokráciában a sokszínűség – érték. A fehér, a barna, a sárga bőrszín – egyaránt szép.

Az igazgatóválasztás után a Gandhiban felfordult a világ: cigány gyerekek tüntettek azért, hogy a nem cigány igazgatónő vigye tovább az iskolát. Ülősztrájkokat szerveztek, csatlakoztak a szülők is. A tanári karból is szinte mindenki a „régi igazgató” maradását követelte. Hiába.

A kuratórium nem változtat döntésén.

Csovcsics Erika azt mondja, számára óriási elismerés, hogy ennyien kiálltak mellette. Nem az igazgatói székét félti, hanem az iskola szellemiségét. Mosolyogva említi: sokan azt képzelik róla, gyerekkora óta „a nép tanítójának, a romák megmentőjének” készült. Pedig a pedagóguspályát sokáig nem vette komolyan.

Erika Várpalotán született 1964-ben, bányászcsaládban. A tárnákban cigányok is dolgoztak, az emberek békében éltek egymás mellett a városban. A lánynak sok roma barátja volt az általánosban. Később Keszthelyre került vendéglátó-ipari szakközépiskolába, majd a pécsi tanárképző főiskola magyar–angol szakára vették fel.

Egyik évfolyamtársával, Bogdán Jánossal hamar összebarátkozott.

A fiú elképesztő műveltségével tűnt ki a csoporttársak közül. Mindenki felnézett rá. Pedig János apró faluból, Görgetegből jött – cigánysorból.

Diploma után Erika és János útjai egy időre különváltak. A lány Budapesten tanított, János nevelőtanár lett egy kistelepülésen. Pesten, baráti társaságban találkoztak újra. Összeházasodtak, majd a nyolcvanas évek végén Sümegre költöztek. Az ottani gimnáziumban tanítottak, s az alakuló SZDSZ tagjai lettek: a helyi szabadelvű értemiségi kör hangadói. Megszületett első fiuk – tolták a babakocsit a rendszerváltó vitaestekre.

Aztán János egyik nap azt mondta Erikának: úgy érzi, végre igazi barátra talált. Derdák Tibor legendás pedagógus hírében állt, portréfilmet is bemutattak róla a tévében. A rózsadombi franciatanár lement egy világvégi faluba, Magyarmecskére, cigány gyerekeket tanítani. Megdöbbentő volt képernyőn látni, amint a purdék folyékonyan beszéltek franciául.

Derdák ötlete volt: mi lenne, ha Bogdánnal közösen alapítanának egy roma középiskolát. A kilencvenes évek elején a cigányok tömegesen váltak munkanélkülivé, nyomorba süllyedtek, esélyük sem volt továbbtanulni. A két pedagógus úgy gondolta: kell egy hely, ahol a leendő roma értelmiséget képzik. Derdák SZDSZ-es országgyűlési képviselő is volt, politikai kapcsolatait mozgósítva indult el az iskolaszervezés.

Kaposvárott akarták megnyitni a gimnáziumot, de a város elutasította őket. Pécs viszont felajánlott egy üres irodaházat. Antall József miniszterelnök pénzt is adott az épületvásárláshoz. Az iskolát az erőszakmentes társadalmi küzdelem szimbolikus alakjáról, Mahatma Gandhiról nevezték el. Igazgatónak Bogdán Jánost választották meg ’94-ben. Támogatta őket a Soros Alapítvány, később az állam is.

Az iskolaalapítók remélték, legalább húsz-harminc százalék „többségi magyar” hallgatója is lesz a gimnáziumnak. (Ma talán öt százalék nem roma tanul ott.) Bogdán János kollégáival járta a környékbeli falvakat, győzködték a cigány szülőket: küldjék hozzájuk gyerekeiket. Elmentek általános iskolákba is – felfedezni roma tehetségeket. Az idegőrlő munkát nem mindenki bírta, a kezdő tanárcsapatból sokan elmentek.

Bogdán János közben a közéleti munkával sem hagyott fel: politizált az SZDSZ-ben, a helyi kisebbségi önkormányzati választáson mandátumot szerzett. De megviselték a roma vezetők közötti széthúzások. Mindig az volt az elve: a Gandhi sem a nagypolitikának, sem a nemzetiségi torzsalkodásnak nem eshet áldozatául. Az iskola függetlenségét, nyitott szellemiségét mindennél fontosabbnak tartotta. Feleségének gyakran mondogatta otthon: attól fél, kicsúszik kezéből az iskola vezetése. Erika akkoriban nem tanított a gimnáziumban: negyedik fiukkal volt gyesen.

1999. december végén egyik kora reggel János kocsival indult Kutasra, hogy egy roma gyereket felhozzon az iskolába. Fáradtan ült a volánhoz, hajnalig dolgozott. Jeges, rossz idő volt aznap. János autója egy előzésnél megcsúszott, frontálisan ütközött. Nem sokkal később rendőrök csöngettek be Erikához: férje autóbalesetben szörnyethalt.
Harminchat éves volt Bogdán János.

Már a baleset napján sokan felkeresték Erikát: mi lesz a Gandhival? Mondták, az lenne a legjobb, ha Erika vinné tovább az iskolát. Az özvegy fel sem fogta, mi történik körülötte.

Roma barátok

Végül Erika 2000 áprilisában beadta igazgatói pályázatát: nem akarta, hogy férje életműve tönkremenjen. Négy fia mellé vállalt még százötven gandhis diákot.

Kollégái mindenben mellette álltak. Erika tanítás után rohant fiaiért az óvodába, iskolába, aztán vissza velük a munkahelyére. A kicsik lényegében ott nőttek föl, roma barátaik között.

Így telt el tíz év. Erika közben pedagógiaprogramot dolgozott ki a cigány fiatalok felzárkóztatására, esti, levelező felnőttképzést indított el.

A Gandhi eredményességét a továbbtanulási mutatók is jelzik: a növendékek hatvan-hetven százalékát elsőre fölveszik valamelyik felsőfokú intézménybe.

Az iskolában nemcsak a kisebbségi kultúra a tananyag, hanem az agreszsziókezelés is. Egyre nagyobb szükség van rá. Az elmúlt években erősödött az országban a rasszizmus. Romákat öltek, és cigányok is elkövettek gyilkosságot. A gimnazisták kétségbeesve kérdezték Erikától: „Miért általánosítanak a romákról? Miért nem hiszik el, hogy nem vagyunk bűnözők?” S kérdik azt is: ki fogja megvédeni őket a cigánygyűlölettől?

Nyerő csapat

A Gandhi Gimnáziumban sohasem volt példa erőszakra. Egyszer egy cigány szülő feldúlva rontott be az igazgatónőhöz. Búcsúzóul aztán megölelte Erikát. Az itteni fiatalok már megtanulták: a többségi társadalomba csakis békés út vezet. A bezárkózás, ellenségképgyártás végzetes lehet. A félelem falait nem szabad „belülről” is építeni. De a Jobbik előretörése megrázta őket. A növendékek közül sokan azt tervezik: ha tovább romlik a helyzet, elhagyják az országot.

Pedig ők lehetnénk az új, öntudatos cigány nemzedék képviselői. A gandhisok nem fáklyavivők: hétköznapi fiatalok, akik viselkedési kultúrájukkal mutatnak példát.

Csovcsics Erika ugyan taníthat tovább itt angolt, de ha a gimnázium átalakul, úgy véli, nincs értelme a maradásnak. Az iskolaalapítás óta eltelt tizenöt évet mégsem érzi elvesztegetett időnek. Több száz cigány fiatal érettségizett, vitték tovább Gandhi gondolatát, amely az iskola mottója is: „Mi magunk vagyunk a változás.”

A gimnázium Európa-díjat is kapott. A Gandhi – nyerő csapat. Vajon érdemes rajta változtatni?