Tudjuk jól, hova vezetnek a korlátlan ambíciók

Orbánt sose szerettem, de nem gondoltam olyan veszélyesnek, mint amilyennek most tűnik. Különös húsz esztendő van mögöttünk. Sok minden történt a közéletben. De sok minden történt velem személyesen is.

Minden probléma ellenére voltak az elmúlt húsz évnek eredményei is. Kialakult egy modern, demokratikus jogrendszer, még ha gyakran akadozva működött is. Kialakult egy magánnyugdíj-konstrukció, mely a nyugdíjakat valamelyest függetlenné tette a Kelet-Európában mindig gyanús államtól. A sajtó és szólásszabadság is, ha nem is tökéletesen, de működött. Az emberek, a kisember félelem nélkül élt, beszélt. Orbán mindezt nem csak tagadja, de meg is akarja semmisíteni. Részben meg is tette már. Nem volt felhatalmazása már erre sem. És nincs felhatalmazása további alapvető változtatásokra sem.

Vajon miért került ki a köztársaság az ország nevéből? Sejtelmes, sokat mondó "apróság". És hasonló "nüanszok". Szóvirágok, bőséges magyarázkodás. Lózunggyűjtemény. Ez az új Alaptörvény. Túl bőséges teret ad egy hatalommániás szűk csoport, egy minden jel szerint cezaromániás, talán paranoid politikus korlátlan ambícióinak.

Tudjuk jól, hogy ezek a korlátlan ambíciók hova szoktak vezetni. Rendszerint tragédiába.

S, ha már személye sorsomat szóba hoztam. Kissé későn, 44 éves koromban született első (egyetlen) gyermekem. Egy megérzés azt súgta nekem, hogy olyan pályára kéne irányítanom, mellyel külföldön is egzisztenciát alapíthat. Bár még kicsi gyerek, 14 éves, de eddig úgy látszik, sikerült. Külföldön tanul és reményeim szerint már csak látogatóba jön haza. Elég furcsa kívánság ez egy szülőtől, aki általában magához közel szeretné tudni gyermekeit. Mi már menni sehova nem tudunk. Életkor, nyelvtudás hiánya, stb. Sok oka van. De gyermekem elindult egy úton. Van esélye rá, hogy az orbáni államelképzelést ne ismerje meg közelebbről.

És ez megnyugtat.

Vén Dániel