Trafikmutyi: eltüntetik a nyomokat?
Megszabadul a vesztes trafikpályázatoktól a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.), hogy ne kérhessenek a szervezettől információkat a pályázati anyagokkal és azok elbírálásával kapcsolatban – állítják vesztes és nyertes trafikosok egyaránt. Egy neve elhallgatását kérő trafiknyertes a hvg.hu-nak azt mondta, az információt az NDN Zrt. vezető pozícióban dolgozó munkatársaitól hallotta.
Mint arról a
hvg.hu beszámolt, az NDN Zrt. egy hete elkezdte visszaküldeni a vesztes pályázatokat. A pályázatok visszaküldése után nem az NDN Zrt. lesz a vesztes trafikpályázatok birtokosa, és ha valaki adatigényléssel fordul a szervezethez ezekkel kapcsolatban, az nem lesz abban a helyzetben, hogy teljesítse a kérést. A pályázati anyagok kiszórásával, egyelőre úgy tűnik, a szervezet minden olyan kísérletet ellehetetlenít, amely azt próbálná bizonyítani, hogy nem jogszerűen születtek a trafikpályázatok eredményei.A hvg.hu kérdéseire az NDN Zrt. azt válaszolta, azért küldik vissza a nem nyertes pályázatokat, mert Németh Lászlóné fejlesztési miniszter így rendelkezett, továbbá „a pályázati eredmények kihirdetésére, valamint a koncessziós szerződések megkötésére tekintettel megszűnt a nem nyertes pályázatok megőrzésének célhoz kötöttsége”. A nyertes pályázatokat a szervezet nem küldte vissza, mivel azok a megkötött koncessziós szerződések elválaszthatatlan mellékletét képezik – fogalmazott válaszában az NDN Zrt..